A Fidesz etikai kódexet fogadott volna el Kollár Kinga miatt, de a Fővárosi Közgyűlés nem szavazta meg

| Szerző: Pataki István
Ismét maratoni hosszúságú ülést tartott szerdán a Fővárosi Közgyűlés, amely botrányoktól és éles vitáktól és személyeskedésektől cseppet sem mentesen telt. A főváros 37 napirendi pontot tárgyalt, és nem sokkal később a szavazásra is sor került, amelynek eredményét cikkünk végén ismertettük.

Cikkünk frissült!

Kedden délelőtt 9 órakor ismét összeült a Fővárosi Közgyűlés, amelynek kezdetén Radics Béla, a Fidesz–KDNP képviselőjének javaslatára a képviselők egyperces néma felállással emlékeztek húsvéthétfőn meghalt Ferenc pápára. A fejleményeket percről percre közvetítésben követtük a nap eleje óta, emellett a friss fejleményeket élőben lehet nézni az alábbi cikkünkben.

A napirendi pontok tárgyalása előtt ismét tüntetők jelentek meg az ülésteremben. A demonstrálók egy része magasabb taxis tarifákat követeltek, míg a tüntetők egy másik csoportja a gyalogosokért állt ki. Karácsony Gergely főpolgármester arra kérte a jelenlévőket, hogy véleményüket olyan formában jelezzék ki, amellyel nem akadályozzák a közgyűlés munkáját.

Kollár Kinga nem jelent meg az ülésen, mégis ő volt az egyik főszereplő

Az ülésen nem vett részt Kollár Kinga, a Tisza Párt botrányba keveredett európai parlamenti és fővárosi képviselője. A Fidelitas ennek ellenére figyelemfelhívó akciót hajtott végre, amikor megérkeztek az ellenzéki párt képviselői. A helyszínen lejátszották Kollár hírhedt nyilatkozatát, és egyszerre három konfettiágyú is eldördült, amelyekből 500 eurós játékpénz szóródott a terem padlójára.

Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok fővárosi frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában ugyancsak élesen bírálta Kollár Kingát. Mint fogalmazott, a Tisza Párt politikusa el sem jött a Fővárosi Közgyűlés ülésére, ami szerinte önmagáért beszél:

„Ez beismerése az árulásnak, amit a Tisza Kollárral az élen minden budapestivel szemben elkövetett.”

Szentkirályi hangsúlyozta, hogy Kollár Kingának már le kellett volna mondania képviselői mandátumáról, ugyanis aki a hazája ellen dolgozik Brüsszelben, az nem képviselheti a budapestieket sem.

Össztűz zúdult a Tiszára

Az első nagyobb vita a fővárosi cégek vezetői pályázatai körül alakult ki. Orbán Árpád, a Tisza Párt képviselője arra szólította fel a képviselőket, hogy fáradjanak be a bírálóbizottság üléseire, és akkor folytatódhat a kiválasztás. A fideszes Szepesfalvy Anna szerint azonban aki valóban az átláthatóság híve, az a Fidesz javaslata alapján új pályázatot írna ki a cégvezetői posztokra, nyilvános bírálattal. A szintén fideszes Radics Béla élesen bírálta Orbán Árpádot, mivel szerinte miközben a Tisza Párt azt hirdeti, hogy megtisztítja a rendszert a Gyurcsány-fiókáktól, valójában gyenge önéletrajzokkal és megkérdőjelezhető szabályokkal épp az ő pozícióban maradásukat segítik.

A DK-s Déri Tibor a Tisza dilettantizmusát okolta a pályázatok körüli káoszért. Szerinte a kiválasztási folyamatból hiányzik a szakmaiság, ráadásul 43 jelentkezőből csak 17-et hallgattak meg, köztük olyat is, akit rendőrségi ügy érint. Két pályázatra új kiírást javasoltak, ami szerinte csak elhúzza a döntést 20 ezer munkavállaló sorsa fölött.

„Ez politikai és logisztikai katasztrófa, kapkodás, felelősséghárítás és időhúzás leginkább attól a párttól, aki rendszerváltást ígért”

– fogalmazott a DK képviselője.

Karácsony Gergely tisztázta, hogy Gyurcsány Ferenc emberei közül két olyan cégvezető is van, akiket még Tarlós István korábbi főpolgármester nevezett ki. Mint mondta, Walter Katalin, Szűts Ildikó és Mártha Imre is pályázatok alapján kerültek a fővárosi cégekhez. A főpolgármester azt javasolta a tiszás Orbán Árpádnak, hogy hétfőn tárgyalják újra a pályázati kiválasztás következő lépéseit.

A Tisza Párt álláspontja mellett egyedül a  Vitézy Dávid vezette Podmaniczky Mozgalom állt ki. A fideszes Gulyás Gergely Kristóf javasolta is neki, hogy üljön át a Tisza Párthoz, úgyis ő írja a válaszaikat. „Vitézy üljön át a Tiszához, úgyis üres Kollár Kinga helye” – jelentette ki a Fidesz–KDNP képviselője.

(Fotó: Horváth Péter Gyula)

Niedermüller Péter is megjelent

A Fővárosi Közgyűlés megvitatta Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjének közös előterjesztését is, amely Belső-Erzsébetvárosban gyalogosbarát forgalmi rend bevezetésére tesz javaslatot. A javaslat vitájában Niedermüller Péter kerületi polgármester is felszólalt, hangsúlyozva, hogy Erzsébetvárosban már évek óta dolgoznak a forgalomcsökkentésen, a mostani javaslatot pedig az eddigi intézkedéseik folytatásaként tekinti.

A kérdésben gyakorlatilag egységes, gyalogosbarát álláspont alakult ki, a Fidesz azonban kritizálta a javaslatot. A fideszes Gulyás Gergely Kristóf arról érdeklődött, hogy a lakossági véleményezést lezárták-e már, és ennek van-e eredménye. A kormánypárti politikus úgy látja, a sétálóutcás övezetté alakítás nem mehet a helyi lakosság kárára, különösen nem úgy, hogy „különböző érdekcsoportok mentén a Gozsdu-lobbit támogassuk”.

Vitézy Dávid szerint közvélemény-kutatás támasztja alá, hogy Erzsébetvárosban támogatják a sétálóutcák bővítéséről szóló elképzelést.

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a tesztidőszakot, nyilvános egyeztetést és véglegesítést követi. Döme Zsuzsanna, az MKKP társelnöke jelezte, hogy támogatják a belvárosi forgalomcsillapítást, és hozzátette: az érintett erzsébetvárosi terület gyakorlatilag már most is sétálóövezetként működik, csak „gerillamódon”.

Karácsony elvette a szót a Fidesz képviselőjétől

A Fővárosi Közgyűlés a főváros átláthatóságáról szóló rendeletről tárgyalt, amikor Radics Béla ismét szóba hozta Kollár Kinga korábbi botrányt keltő kijelentéseit, ám Karácsony Gergely megvonta tőle a szót.

A főpolgármester szerint az ügyrendi hozzászólások nem azért vannak, hogy azokon politikai véleményt fogalmazzanak meg. Karácsony Gergely arra kérte a képviselőket, hagyjanak fel azzal a gyakorlattal, hogy politikai megjegyzéseiket ügyrendbe csomagolják. Megjegyezte, hogy ez nem csak Radics Bélára, hanem másokra is vonatkozik, így most pedagógiai céllal lépett fel, és vonta meg a szót.

Radics Béla azonban ezzel nem állt le, és arról kezdett el beszélni, hogy tisztázni kell, ki az, aki nem a magyar embereket képviseli Brüsszelben. Mint mondta, van egy üres szék, a tulajdonosa pedig valószínűleg otthonról nézi a közvetítést.

Kollár Kingát „esküszegő hazaárulónak” és „Brüsszel alázatos szolgájának” nevezte, aki szerinte Magyar Péterrel együtt „gyurcsányi magasságokba” emelkedett.

A kormánypárti politikus megjegyezte, hogy a Tisza Párt képviselőjének teljesítményét mindenképp értékelni kell. Bejelentette, hogy egy trófeát hozott Kollár Kingának ajándékba, amit Brüsszel alázatos szolgájaként érdemelt ki. A fideszes képviselő körbevitte a tárgyat a Fővárosi Közgyűlés tagjai között, megmutatta a sajtónak, majd letette a tiszás képviselő asztalára. A trófea nem sokáig maradt Kollár Kinga helyén, ugyanis Porcher Áron (Tisza Párt) a terem másik részébe vitte a trófeát.

Miközben a fideszes képviselők Kollár Kingát botrányos kijelentéséről beszéltek,  Porcher Áron (Tisza Párt) az MNB-botrányt hozta szóba. A politikus szerint a valódi kérdés Kollár Kinga helyett, hogy „hol van Matolcsy Ádám”.

(Fotó: Horváth Péter Gyula)

Bérlakásprogram és panelprogram, vita a drogokról

A Fővárosi Közgyűlés napirendre vette a bérlakásprogramot is, amelyet magántőke bevonásával indítanának el. A tervek szerint öt helyszínen indulhat pilotprojekt, köztük a XI. kerületi Rimaszombati úton, ahol legalább 150 tartós bérletű lakás épülne. A főváros tíz évig bérelné ezeket, elsősorban közszolgáltatásban dolgozók számára. Vitézy Dávid méltatta az erről szóló terveket mivel az elmúlt harmincöt évben nem volt példa hasonló kezdeményezésre.

A továbbiakban szó volt a fővárosi aluljárók borzalmas állapotáról, az Európai Városok Koalíciója a Rasszizmus Ellen hálózathoz való csatlakozásról, valamint a Budapesti zöld panelprogramról. Utóbbi javaslat értelmében olyan társasházak pályázatát várják, amelyek legalább tíz lakással rendelkeznek, 1990 előtt épültek panel- vagy más iparosított technikával, és a lakások legalább 70 százaléka magántulajdonban van. A pályázat keretében felújítás mellett bejárati akadálymentesítésre is lehetne pályázni. A főpolgármester emlékeztetett, hogy

Magyarországon hosszú ideje nincs olyan program, amely kiemelten a panelházak energetikai beruházásait szolgálná, ezért is döntöttek a program elindítása mellett.

Ugyancsak éles vita alakult ki a Budapesti Kábítószer Egyeztető Fórummal kapcsolatos kormánypárti javaslat miatt. A Fidesz azt szeretné elérni, hogy hívják vissza a Budapesti Kábítószer Egyeztető Fórum civil tagjait, helyettük olyanokat delegáljanak, akik zéró toleranciát képviselnek a drogfogyasztással szemben. Az MKKP-s Döme Zsuzsanna élesen bírálta ezért a Fideszt, mondván a képviselői már szakértőket is démonizálnak. A Tisza Párt és a Kutyapárt is képmutatással vádolta a kormánypártot, majd szembesítették a fideszes képviselőket a kormány alkoholhoz való hozzáállásával.

Ezen a ponton Döme Zsuzsanna egy felest osztott ki a fideszes képviselőknek.

„Nézik a statisztikát, hogy milyen sok fiatal iszik töményet? (…) És akkor eljátsszák itt, hogy megvédik a magyar családokat? Komolyan? Szégyelljék magukat” – tette fel a kérdést a Kutyapárt képviselője. A fideszes Gulyás Gergely Kristóf szerint a Kutyapárt relativizálása egyre több fiatalt terel arra, hogy füvezzen, de érti, hogy Döme élettársa, Kovács Gergely fűtermesztésből élt.

A Fidesz etikai kódexet fogadna el

A kormánypárti Szentkirályi Alexandra, Szécsényi Dániel és Gulyás Gergely Kristóf Kollár Kinga miatt etikai kódex megalkotására tett javaslatot. Ez azonban a DK-s Déri Tibor szerint valójában nem etikai kódex, hanem egy párthűség-nyilatkozat, amely arról szól, ki mennyire hódol be a Fidesz politikai akaratának. Véleménye szerint itt nem az erkölcs, vagy a tartás a mérce, itt csak a hatalom érdekeit helyezik előtérbe, a politikai ellenfeleket hazaárulónak akarják nevezni.

Szécsényi Dániel súlyosnak nevezte Déri felszólalását, mivel szerinte Kollár Kingát vette vele védelmébe. Hangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy „magyar pénzből a magyarok érdekei ellen beszéljen valaki”, amihez nem kellene etikai kódex, de nagyon úgy néz ki, hogy néhányan ezt nem tudják. A szintén fideszes

Lehoczki Ádám elmondta, hogy tudja, hogy a Tiszának ez hadüzenet, de érdekesnek találta, hogy Déri védi őket.

Gulyás Gergely Kristóf felolvasott egy részletet a benyújtott kódexből olvasott fel, hogy példázza, mit nem akarnak megszavazni a tiszások. Szerinte a magyarok átlátnak a szitán és nem fognak a Tiszára szavazni, mert az brüsszeli és nem magyar érdekeket szolgál. Ezután kitért a közös EU-hitelfelvételre és Ukrajna támogatására, ami megfosztja a magyarokat a pénzüktől.

A fideszes képviselő azt kérdezte a Tiszától, van-e problémájuk azzal, hogy magyar képviselők ne szolgálhassanak idegen érdekeket.

Karácsony azzal módosítaná a kódexet, hogy belekerülne egy pont azzal kapcsolatban, hogy a képviselőknek hűségesnek kell lennie Budapesthez, Gulyás azonban jelezte, hogy a főpolgármester módosítóját nem tudja elfogadni. Ordas Eszter, a Tisza-frakcióvezetője azt vetette fel, hogy a Fidesz a kódex mellékletét a törvényes határidőn túl töltötték fel, így kérdés, hogy egyáltalán be lehet-e azt fogadni. A főpolgármester szerint határeset, de azt az örömet nem adná meg a Fidesznek, hogy ne szavazzanak róla.

Döntött a főváros: ezekről szavaztak szerda este

Frissítés: csaknem egy órás szünet után a szavazással folytatódott a Fővárosi Közgyűlés április 30-i ülése, amelyen 37 napirendi pontot tárgyalt a testület. A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a kormány és a főváros közti színházi megállapodást, a pesti fonódó villamosra vonatkozó javaslatot, továbbá azt is, hogy Erzsébetvárosban gyalogosbarátabbá tegyék a forgalmi rendet. Ennek értelmében hamarosan elkezdődik a tesztidőszak, amely ha sikeres lesz, akkor végleges marad.

Azt is támogatták a képviselők, hogy a lakhatási válságon enyhítő feltételekkel próbálja értékesíteni a főváros a Rimaszombati úti kollégiumot és a telket, ahol található. A későbbiekben megszavazta a Fővárosi Közgyűlés azt is, hogy megszűnjön a Budapest Brand, ahogy azt Karácsony Gergely javasolta. Átment a közgyűlésen az a tiszás javaslat is, amelynek értelmében akadálymentesítik a kulturális intézményeket a siketek és nagyothallók számára.

Karácsony Gergely javaslatára arról is döntöttek a képviselők, hogy megváltozzon a Pro Cultura Urbis Közalapítvány kuratóriumi összetétele, és az kiegészüljön a Tisza Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Podmaniczky Mozgalom delegáltjaival.

A Budapesti Zöld Panelprogramot is támogatta a közgyűlés, azonban Karácsony Gergely ellenérzése ellenére annak végrehajtása a projektet kidolgozó Budapesti Klímaügynökségtől Budapesti Közművekhez kerül át. Átment a DK-s Szaniszló Sándor javaslata is arról, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja ki a szolidaritási adó elszámolását. Elfogadták a Podmaniczky Mozgalom azon javaslatait is, amelynek köszönhetően bővülni fognak a fedett utasvárók, valamint lesz Életmentő Budapest program is.

Bár hatalmas vita zajlott a Budapesti Kábítószer Egyeztető Fórumról, végül nem ment át a Fidesz ezzel kapcsolatos javaslata, így nem fogják lecserélni annak jelenlegi civil tagjait.

Szavaztak a képviselők a Fidesz etikai kódexéről is, de ahogy arra Karácsony Gergely már a vitán is utalt, a javaslat nem ment át a testületen.

A szavazás végén név szerinti szavazás következett arról a fideszes javaslatról, hogy hívják-e vissza az összes fővárosi cégvezetőjét. A javaslat ugyan 21 igennel, 4 nemmel, 5 tartózkodással átment a közgyűlésen, de Karácsony Gergely főpolgármester belengette, hogy nem őrült meg, ezért nem fogja végrehajtani. Baranyi Krisztina javaslatára azt is megszavazták, hogy a fővárosi cégvezetői posztokra jelentkezők pályázatait nyilvánosságra hozzák, így azokkal valamennyi fővárosi képviselő és a szakszervezetek is megismerkedhetnek.

Kiemelt kép: A Fővárosi Közgyűlés ülése 2025. április 30-án (Fotó: Horváth Péter Gyula/hirado.hu)

 

Ajánljuk még