A 2025 első negyedévére vonatkozó adatok szerint a fővárosi lakások eladási ideje közel tízéves rekordot döntött.
A budapesti lakóingatlanok tulajdonosai átlagosan 64 nap alatt értékesítették lakásukat az év első három hónapjában, szemben a tavalyi 110 nappal.
Ez a jelentős csökkenés a befektetési célú vásárlók aktivitásának, valamint a korábban elhalasztott lakásvásárlások pótlásának köszönhető.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az eladási idő az egyik legfontosabb piaci mutató, amely jól jelzi az ingatlanpiaci élénkülést. „Budapesten, a megyei jogú városokban és a vármegyeszékhelyeken egyaránt jelentősen csökkent az értékesítési idő az idei első negyedévben” – fogalmazott.
A fővárosi panellakások esetében a legnagyobb mértékű csökkenést tapasztalták: míg tavaly 91 napot vett igénybe az értékesítés, addig idén mindössze 31 nap alatt keltek el. Februárban és márciusban még ennél is gyorsabban, 22–26 nap alatt sikerült eladni ezeket az ingatlanokat – hasonló tempóra legutóbb 2015 elején volt példa.
A téglaépítésű lakásoknál 68 napra csökkent az értékesítési idő a tavalyi több mint 100 napról, a családi házaknál pedig 133 napra, ami 35 napos javulást jelent.
A budapesti társasházi lakások átlagos eladási ideje 56 nap volt az első negyedévben.
A megyei jogú városokban és vármegyeszékhelyeken is érzékelhető a gyorsulás, ugyanis itt az átlagos eladási idő 106 napra csökkent, ami 23 napos javulás éves szinten. A panellakások 61 nap alatt gazdára találtak, míg egy évvel korábban még 101 napot kellett várniuk a tulajdonosoknak. A családi házak esetében minimális, 4 napos csökkenés történt, 182 napra mérséklődött az értékesítési idő.
A kisebb településeken azonban nem ilyen kedvező a helyzet, ugyanis a községekben az eladási idő 178 napról 222 napra, a városokban pedig 160 napról 184 napra nőtt.
Balogh László szerint ennek az az oka, hogy a piac élénkülésének első szakaszában a régóta hirdetett, nehezen eladható ingatlanok találnak vevőre, így átmenetileg nőhet az értékesítési idő. A rövidülő eladási idő a nagyvárosokban arra is utal, hogy a vásárlók kevesebb időt kaptak a döntéshozatalra, különösen a népszerű lokációkban és lakástípusoknál, ahol komoly verseny alakult ki.
Ez a kereslet az árak emelkedéséhez is hozzájárult,
a szakértők azonban óvatosságra intenek, hiszen nem biztos, hogy a jelenlegi tempó tartós marad.
A befektetési célú vásárlások hulláma vélhetően lecseng, és a következő hónapokban a saját lakhatási célra vásárlók veszik át a főszerepet, náluk viszont már szűkösebb lehet a költségkeret, ami mérsékelheti az áremelkedést és meghosszabbíthatja az eladási időket.











