Donald Trump szerdán a saját közösségi oldalán, a Truth Socialon jelentette ki, hogy nagyon közel állnak egy békemegállapodáshoz az orosz–ukrán háborút illetően. Az amerikai elnök szerint már csak az ukrán vezetésen múlik, hogy végre pontot tegyenek a konfliktus végére, és nyíltan bírálta Volodimir Zelenszkijt, amiért az nem hajlandó lemondani a Krím félszigetről – írja a Sky News.
„Nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz, de az az ember, akinek nincsenek kijátszható lapjai, jobb ha belátja, meg kell egyeznie” – írta Trump, majd hozzátette: „Alig várom, hogy segíthessek Ukrajnának és Oroszországnak kilábalni ebből a teljes és totális koszból, ami sosem történt volna meg, ha akkor is én letten volna az elnök.”
A bejegyzés nagy része azonban Zelenszkijt bírálta. Az ukrán elnök ugyanis a The Wall Street Journalnak adott interjúban leszögezte:
Ukrajna nem fogja feladni a Krímet még egy békemegállapodás fejében sem.
Ez éles ellentétben áll Trump állítólagos béketervével, amely a Krím orosz fennhatóságának amerikai elismerését is tartalmazza.
„Az olyan uszító kijelentések, mint amilyet Zelenszkij most tett, csak tovább nehezítik a háború lezárását. Nincs mire büszkének lennie! Ukrajna helyzete súlyos — vagy békét köt, vagy harcol még három évig, mielőtt elveszíti az egész országot”
– tette hozzá az amerikai elnök.

A Krím félszigetet Oroszország 2014-ben foglalta el, de a nemzetközi közösség többsége nem ismeri el az annektálást, Ukrajna pedig a területet saját részének tekinti. Trump posztja ismét hangsúlyozza:
elnökként kész közvetíteni a két fél között, de ennek egyik feltétele a Krímmel kapcsolatos ukrán álláspont feladása lehet.
Területek feladása nélkül nem lehet béke
Az Egyesült Államok nagyon világos javaslatot tett Oroszországnak és Ukrajnának a békemegállapodás előmozdításának útjáról, ez területek cseréjét és a konfliktus befagyasztását írja elő nagyjából a jelenlegi frontvonalak mentén – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szintén szerdán újságíróknak az indiai Agrában, miután látogatást tett a kulturális világörökséghez tartozó Tádzs Mahalban.
Az amerikai politikus a Bloomberg amerikai hírügynökség beszámolója szerint hangsúlyozta:
Ukrajnának és Oroszországnak is el kell fogadnia, hogy le kell mondaniuk néhány olyan területről, amelyet jelenleg ellenőrzésük alatt tartanak.
A múlt héten Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy leállítja az Ukrajnában zajló háború befejezésére tett erőfeszítéseit, ha nem születik megállapodás a közeljövőben.
Vance egyúttal azt is megjegyezte, hogy optimistán tekint a tárgyalásokra, és véleménye szerint eddig mindkét fél jóhiszeműen tárgyalt.