Az Index szerint a politikus hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig is elutasította az illegális migrációt, ám elismerte, hogy ez a döntés önmagában nem oldotta meg a demográfiai problémákat, amelyekre a kormány évek óta keres megoldást.
„A demográfiai hanyatlásra a Nyugat eddig csak olyan megoldásokat tudott felmutatni, amelyek egytől egyig zsákutcának bizonyultak. A liberálisok egy része eleve tagadja a demográfiai válság létezését, másik részük pedig elismeri ugyan, de migránsok tömeges betelepítésével oldaná meg a problémát. A tömeges migráció következményei azonban brutálisak, ugyanis Európában párhuzamos társadalmak alakultak ki, az erőszakos bűncselekmények száma pedig megnövekszik. A tendencia pedig az, hogy a muszlim migránsok egyre kevésbé integrálódnak a nyugati zsidó–keresztény társadalomba”.
A politikai igazgató az interjú során kiemelte, hogy a migráció nem jelent valódi megoldást a demográfiai problémákra.
Szerinte a válasz nem a külföldi munkavállalók betelepítésében, hanem egy stabil, családalapú társadalom megteremtésében rejlik. „A migráció tehát nem megoldás, cserébe hatalmas társadalmi és gazdasági árat kellene fizetnünk érte. Magyarország ezért mondott nemet az illegális migrációra. A probléma azonban ezzel még nem oldódott meg” – fogalmazott.
69 𝕏 MINUTES UNCUT: HUNGARY’S FERTILITY FIGHT – THE WEST’S WAR ON BABIES EXPOSED
This unfiltered interview lets @BalazsOrban_HU unpack how Hungary became the first country in the world to offer zero income tax for mothers with 2+ kids, part of a sweeping national policy to… https://t.co/EYT4oH3Umk pic.twitter.com/J5wUPPFvnX
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) April 14, 2025
A kormány számára tehát kulcsfontosságú, hogy olyan családpolitikai intézkedéseket hozzon, amelyek segítik a fiatalokat a házasság és családalapítás terén. „Rájöttünk, hogy stabil, házasság- és családalapú társadalmat kell létrehoznunk. Ezért volt szükség egy átfogó és változatos családpolitika megalkotására. A magyar kormány célja az, hogy létrehozza azokat a pénzügyi és jogi feltételeket, amelyek segítik a házasságra és családalapításra vágyókat a céljaik elérésében. 2010 óta több mint 30 családpolitikai intézkedést hoztunk” – mondta Orbán Balázs.
A politikus szerint a családbarát kormányzás eredményei már most is jól láthatóak.
„Hazánk termékenységi rátája 2010-ben uniós szinten a legalacsonyabb volt, mára a harmadik legmagasabb. A házasságkötések száma megduplázódott, a válások száma majdnem a felére csökkent. Sok munka áll még előttünk, de ezek eltagadhatatlan eredmények. Ideje volt megkezdenünk a családbarát kormányzás második fázisát is: megduplázzuk a családi adókedvezmény összegét, és biztosítjuk a két- és többgyermekes édesanyák élethosszig tartó személyijövedelemadó-mentességét”.
Orbán Balázs beszélt arról is, hogy a kormány a jövőben is folytatni kívánja a családpolitikát, hiszen a demográfiai kihívások hosszú távon is jelen lesznek. A családok támogatása és a fiatalok számára vonzó életkörülmények biztosítása elengedhetetlen a jövő generációi számára.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a családbarát intézkedések nemcsak a demográfiai problémák megoldásában játszanak kulcsszerepet, hanem a társadalom stabilitását is elősegítik.
A kormány célja, hogy biztosítsa a jövőt azoknak a fiatal családoknak, akik szeretnének gyermeket vállalni, és szeretnék, ha az ő gyermekeik is egy stabil, biztonságos környezetben nőhetnének fel.
A jövőre nézve Orbán Balázs biztos abban, hogy a családpolitikai intézkedések eredményei hosszú távon is megmutatkoznak, és Magyarország ismét egy családbarát társadalom modelljeként lesz jelen Európában.