A LIBE bizottság fél a nyilvánosságtól – írják a Szuverenitásvédelmi Hivatal közleményében, amelyet Facebookon is közzé tettek. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, Lánczi Tamás fogadta az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) delegációját.
Kifejtették: a tárgyalás előtt a LIBE delegációvezetője elzárkózott attól, hogy videó- vagy hangfelvétel készüljön, vagyis
megakadályozták, hogy a magyar és az európai állampolgárok hiteles és pontos képet kaphassanak a találkozóról – írták.
Kiemelték: a találkozó során
„világossá vált, hogy miért zárták ki a nyilvánosságot: koncepciós eljárás zajlik a szuverenitásvédelmi törvénnyel és Magyarországgal szemben.”
A Szuveritásvédelmi Hivatal szerint a LIBE bizottság tagjai csak „a USAID és a brüsszeli Bizottság által finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezetek vádjait ismételgették, és elzárkóztak attól, hogy a Hivatal elnökének bármilyen kérdésére vagy felvetésére érdemi választ adjanak.”
A Hivatal szerint „a magát „tényfeltárónak” nevező bizottság működése álságos”, ugyanis „az Európai Bizottság már megindította a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, melyet az Európai Parlament is támogat” – írták. Továbbá, szerintük a delegáció tagjainak személyes pártpolitikai elkötelezettsége is nyilvánvaló.
„Az egyik bizottsági tag például pár hónappal ezelőtt egy budapesti pártrendezvényen is felszólalt, most pedig pártatlan tényfeltáróként tetszeleg”
– írták. A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint „ez a látogatás is megerősíti, hogy összehangolt politikai beavatkozás zajlik Magyarországgal szemben.” Hozzátették:
„a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem enged a politikai nyomásgyakorlásnak és folytatja a külföldi beavatkozások feltárását.”
Március elején jelentette be a Szuverenitásvédelmi Hivatal, hogy feltárta „azt a politikai korrupciós rendszert, amelynek szálai a USAID-től az Európai Unión át a magyar politikáig és médiáig érnek”. A Hivatal a hálózat tevékenységét magyarázóvideóban mutatták be részletesen.
Szerintük az amerikai nemzetközi fejlesztésekért felelős kormányügynökség (USAID) 2023-as, átszámítva 20 ezer milliárd forintot meghaladó költségvetéséből Magyarországra is érkezett nagyságrendileg másfél milliárd forint – csakhogy
a tényleges összeg a közvetett finanszírozások miatt ennek sokszorosa lehet.
Ebből a pénzből (brüsszeli forrásokkal kiegészülve) „erőltetik” a Hivatal szerint a„ demokrata elitek ultraprogresszív globális ideológiáját, a migrációt, a gendert és a háborút Magyarországon ”akkor is, „ha ezekre nincs fogadókészség”. Az április 14. és 16. között Magyarországon tartózkodott, európai parlamenti képviselőkből álló delegáció tevékenységével a hirado.hu felületén már foglalkoztunk korábban. A tagok korábbi Magyarország-ellenes megnyilvánulásai előre vetítik az eredményt, színjáték keretében akarják elítélni hazánkat. Erről bővebben itt olvashat.
Kiemelt kép: Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke (hátul, középen) a LIBE bizottság ötfős delegációjával találkozik 2025. április 16-án (Fotó: Facebook/Szuverenitásvédelmi Hivatal)











