Szentkirályi Alexandra elmondta: a III. kerületet a többi külső városrészhez hasonlóan magára hagyta a Fővárosi Önkormányzat, és így tett a kerületi önkormányzat is, amelynek baloldali polgármestere börtönben van. A budapestiek körülbelül kétharmada a külső kerületekben él, és nem lehet az ott lakó embereket a problémáikkal magukra hagyni – jelentette ki a kormánypárti politikus, aki ellátogatott a Római-partra és Ezüsthegyre is. Szentkirályi Alexandra elmondta: a Római-part teljesen elhanyagolt, és úgy tűnik, mintha a főváros és a kerület büntette volna az ott lakókat azzal, hogy nem végeztek rendes takarítást az árvíz után.
Minden budapesti számára ez egy fantasztikus kikapcsolódási helyszín lehetne, ha egy kicsit nagyobb figyelmet kapna – tette hozzá.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Ezüsthegyen évek óta tanyát vertek a hajléktalanok és a szerhasználó emberek is. Több helyen látták a kábítószer-használat nyomát, az eldobott, drogozáshoz használatos eszközöket. Egészen elképesztő körülmények alakultak ott ki. Az önkényes lakásfoglalók miatt tele van veszélyes szeméthalmokkal az érintett terület – mondta Szentkirályi Alexandra, majd megjegyezte, az ott élők azt tapasztalják, hogy alkoholtól vagy kábítószertől befolyásolt állapotban lévő hajléktalanok betörnek az otthonaikba. Ez mind annak köszönhető, hogy a fővárosnak van egy rendkívül megengedő drogpolitikája – jelentette ki a politikus, kiemelve:
a Fidesz–KDNP a zéró toleranciát képviseli, és azt gondolják: a drog méreg.
Szentkirályi Alexandra arról is beszélt, hogy a kerületi önkormányzat a tulajdonában lévő, hajléktalanok által elfoglalt ingatlanjait egyáltalán nem gondozza. A kerület évek óta hallgatja a lakók panaszait, de semmit nem tesz – tette hozzá. A politikus szerint nem helyes, hogy egyedül a rendőrségre van bízva a probléma megoldása. Ha a kerület és a főváros nem partner, akkor nem is lesz olyan eredmény, amilyet a fővárosaik és az óbudaiak megérdemelnének.
Gyepes Ádám (Fidesz–KDNP) III. kerületi önkormányzati képviselő az MTI-nek arról beszélt, hogy Ezüsthegyen a legnagyobb problémát az okozza, hogy a már említett kerületi tulajdonú ingatlanokba hajléktalanok és droghasználók költöztek be.
Felhívták az önkormányzat vezetésének a figyelmét arra, hogy kezdjenek valamit a kialakult helyzettel.
Szerintük ezeket az elhanyagolt épületeket le kellene bontani és rendbe kellene tenni a környezetüket – mondta a politikus, aki beszámolt arról is, hogy a rendőrség hónapok óta folyamatosan feljár a területre. Gyepes Ádám a Római-partról szólva azt mondta, hogy az elhanyagolt és gazdátlan. Jó lenne, ha a főváros és a kerület végre tenne valamint az ügyben, egyebek mellett például egy fejlesztés keretében ki kellene alaktani egy kerékpáros és gyalogos sávot – tette hozzá. A politikus szólt arról is, hogy a parton van egy szabadstrand, amelyet nyáron lehet használni, azonban két kilométerrel feljebb, a pünkösdfürdői szakasznál van egy szennyvízátemelő telep, ahol nagyobb esőzés idején a hígított szennyvizet beengedik a Dunába.
Ez a szennyvíz pont a szabadstrand előtt folyik végig – mondta.
Megjegyezte, 2023 augusztusában egyszer kialakult egy olyan helyzet is, amikor este a higított szennyvizet beengedték a Dunába, és reggel a szabadstrandot kinyitották. A kerület akkor ezt a helyzetet nem jelezte a fürdőzni vágyóknak.
Kiemelt kép: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)