Mint írtuk, hétfőre újabb demonstrációt hirdetett a Momentum, hogy az Alaptörvény tizenötödik módosítása ellen tiltakozzon. Az ellenzéki párt délután 15 óra után vette blokád alá a Parlamentet, hogy ezzel is akadályozzák a képviselők szavazásra való bejutását. A Parlamentnek több be- és kijárata is van, amelyből a Momentum aktivistáinak mindössze egyet sikerült elzárniuk. A csoport egy része a parlamenti mélygarázs egyik kapujánál, és a látogatóközpont bejáratánál is próbálkozott, majd leültek a rendőri sorfal elé.
A kormánypárti képviselők a tiltakozás ellenére is egyszerűen bejutottak az Országházba.
A Kossuth térre 17 órára hirdettek tüntetést, ahol a Kossuth tér harmadát sem megtöltő tömeg előtt beszédet mondott többek között Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője, Karácsony Gergely főpolgármester, Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere és Soproni Tamás Terézváros momentumos polgármestere.
A beszédek végén Bedő Dávid jelentette be, hogy felmennek a Sándor-palotához, hogy ott követeljék a köztársasági elnöktől, ne írja alá az Alaptörvény időközben elfogadott módosítását. A 200-300 fős tömeg elindult, átment a Lánchídon, de annak budai hídfőjénél a rendőrök sorfalába ütköztek, amelyet sikertelenül próbáltak áttörni.
Kiemelt kép: A Momentum aktivistái a Lánchídon vonulnak április 14-én (Fotó: Horváth Péter Gyula/Hirado.hu)