Tótfalusi Fanni viszi tovább az édesanyja, Bényi Ildikó örökségét a közmédia képernyőjén

| Szerző: Klusovszki Kíra
Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó lánya egy közösségi médiás bejegyzésben tiszteletteljes szavakkal köszönt el édesanyjától, aki 1997 óta a közmédia egyik legismertebb műsorvezetője volt. A posztban azt is bejelentette, hogy ő lesz az Önök kérték új műsorvezetője.

Tótfalusi Fanni a Facebookon megosztott bejegyzésében írta, hogy nemcsak a fájdalom, hanem az édesanyja öröksége is erőt ad neki ahhoz, hogy folytassa a televíziós munkát, amelyet Bényi Ildikó annyi éven keresztül szenvedéllyel és szeretettel végzett.

„Nem lehet szavakba önteni azt az űrt, amit Édesanyám elvesztése hagyott maga után” – kezdte bejegyzését Tótfalusi Fanni, aki most,

édesanyja hivatásának örökségeként, a közmédia felkérésére átveszi az Önök kérték műsorvezetését.

„Most egy olyan pillanat jött el, amelynek köszönhetően újra együtt lehetünk: hivatása, a televíziózás által, amelyet szívvel, lélekkel, szenvedéllyel szeretett” – tette hozzá.

Tótfalusi Fanni hozzátette: számára rendkívül megható feladat, hogy ő viheti tovább azt a műsort, amelyet édesanyja, Bényi Ildikó vezetett évtizedeken át. „Ez nem csak egy műsor, ez az ő öröksége” – írta Facebook bejegyzésében hangsúlyozva, hogy

számára édesanyja pótolhatatlan, és nem az ő helyére lép, hanem arra törekszik, hogy méltó módon őrizze azt, amit hátrahagyott – nemcsak a képernyőn, hanem emberként is.

Tótfalusi Fanni számára ez a feladat különösen meghatározó, hiszen ugyanannyi idős, mint édesanyja volt, amikor először köszöntötte a nézőket a kívánságműsorban. A sorsszerű párhuzam arra a láthatatlan szálra emlékezteti őt, amely most már közös történetté válik.

„Ez nem egy új kezdet, ez folytatás. Vele. Érte. Miatta”

– zárta bejegyzését Tótfalusi Fanni, aki édesanyja örökségét ápolva vállalja a műsorvezetői pályát, hogy továbbra is képviselje azt a szeretetet és tiszteletet, amit Bényi Ildikó évtizedek alatt megteremtett a televíziózás világában.

A bejegyzésben végül azt is közölte, hogy az Önök kérték vezetésétől függetlenül a SzerencseSzombat nézői továbbra is találkozhatnak vele szombat esténként.

Kiemelt kép: Bényi Ildikó és Tótfalusi Fanni (Fotó: Facebook)

Ajánljuk még