A siklósi fiatal férfi utoljára november 26-án adott életjelet magáról, amikor Pásztóról Budapesten keresztül hazafelé tartott. Eltűnésének napján még beszélt édesanyjával, azonban a hívás során csak annyit említett, hogy „mentális problémái” vannak, részleteket azonban nem árult el. A család ekkor már aggódni kezdett, és bejelentést tettek a rendőrségen.
A fiatal mozgása az eltűnése estéjén részben rekonstruálható volt, ugyanis beszállt egy budapesti taxiba, és arra kérte a sofőrt, hogy vigye egy belvárosi hídhoz, ahol elmondása szerint a barátai várták.
A rendőrség több értéktárgyát is megtalálta különböző helyszíneken;
iratait és bankkártyáját egy karácsonyi vásár területén, utazótáskáját egy elhagyatott kúria udvarán, míg a mobiltelefonját a Városliget közelében mérték be, de ott már nem találták meg őt.
A fiatal férfit tavaly ősz óta eltűntként keresték. Időközben, december 31-én egy ismeretlen férfi holttestét sodorta partra a Duna Ercsinél. A Bors Online cikke szerint a férfi családja csak most, április 10-én kapta kézhez a DNS-vizsgálat eredményét,
amely megerősítette azt a feltétezést, hogy az eltűnt férfi holttestét találták meg Ercsinél.
Az eset körülményei jelenleg is vizsgálat alatt állnak, halálának pontos oka nem ismert. A rendőrség nem közölt információt bűncselekmény gyanújáról.
A fiatal családját és barátait mélyen megrázta a tragédia. A korábbi eltűnéséről szóló bejegyzésekre rengetegen reagáltak a közösségi médiában, sokan reménykedtek abban, hogy a férfi élve kerül elő – írta a lap.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!