„Azt hittük, Őszöd a Balatonon van, de kiderült, hogy a Tiszánál” – Magyar Péterék ellen tüntettek a Millenáris Parkban

| Szerző: Pataki István
Tüntetést szervezett szombat délutánra a Millenáris Parkba, az Európai Bizottság magyarországi képviselete elé Bayer Zsolt, miután Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője a Fidesz szerint botrányos és magyarellenes kijelentéseket tett Brüsszelben, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának ülésén.

Tisza Párt politikusa nagyon hatékonynak nevezte a jogállamisági eljárást és a Magyarországnak járó uniós pénzek visszatartását. Kollár Kinga kijelentette: „Magyarként azt kell mondanom, hogy (a jogállamisági eljárás) nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára. (…) A magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én nagyon pozitív vagyok a 2026-os választásokkal kapcsolatban”.

Kollár Kinga kijelentéséről Nagy Attila Tibor mondta el a véleményét a hirado.hu-nak. A szakértő szerint Kollár Kinga kijelentése esetén butaságról, ostobaságról kell beszélnünk, ugyanis a képviselő asszony nem gondolta végig a szavait. Felhívta a figyelmet, hogy ez nem egy előre megírt papírra vetett beszéd volt, hanem a tanácskozáson reagált az elhangzottakra. Az elemző könnyen el tudja képzelni, hogy a Tisza Párt elnöke nagyon kiborult a történteken.

„Kollár Kinga tehertételt jelent a Tisza Párt számára. Magyar Péter most már rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy tudja, hogy ez egy nagy öngól volt”

– jelentette ki Nagy Attila Tibor.

A Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének szavaira csaknem valamennyi fideszes politikus reagált, köztük Orbán Viktor is. „Saját fülünkkel hallhattuk, saját szemünkkel láthattuk: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen. Megállapodtak, hogy tönkreteszik a magyar gazdaságot, a magyar egészségügyet, és lerontják a magyarok életszínvonalát, hogy a Tisza pártot segítsék hatalomra. Ez a magyar demokrácia sötét napja” – írta a miniszterelnök a Facebookon.

A történtek a csütörtöki Kormányinfón is szóba kerültek. Gulyás Gergely arról beszélt, hogy csak azért nem nevezné hazaárulásnak ezt a kijelentést, mert semmilyen jel nem mutat arra, hogy a képviselőnek Magyarország lenne a hazája. Mint mondta, ebben a kérdésben legalább korrekt módon közölték a valóságot, hiszen a párt elnöke elmondta, hogy Soros-ügynökök és agyhalottak vannak a frakciójukban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter később úgy fogalmazott, hogy ez egy újabb mélypont a hazaárulási versenyben.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke úgy reagált a botrány után, hogy „az Orbán-kormány ipari méretű korrupciója miatt nem érkezik meg a 8 ezer milliárd forint uniós forrás hazánkba. A Tisza még nem is létezett, amikor felfüggesztették a magyar embereknek járó uniós források kifizetését. Orbán Viktor úgy van vele, hogy ha nem lehet az övé és az oligarcháké az uniós pénz, akkor inkább senkié ne legyen”. Később arról posztolt a pártelnök, hogy Orbán Viktor azzal vádolja a Tisza Pártot, amit ő maga követett el. Emlékeztetett, hogy 2006-ban pont Orbán Viktor volt az, aki ellenzéki politikusként az uniós források felfüggesztését követelte. Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője szerdán este hangsúlyozta, hogy „szinte minden, az Európai Parlamentben tett felszólalásomban azért álltam ki, hogy az uniós pénzek mihamarabb megérkezzenek Magyarországra”, és a pártelnökhöz hasonlóan ugyancsak a korrupciót vetette a Fidesz és a kormányzat szemére.

Nem ment el szó nélkül a történtek mellett Bayer Zsolt sem, akit annyira felháborított Kollár Kinga, hogy utcára hívta az embereket.

„Nem hagy nyugodni a Tisza párt brüsszeli beszéde. Kiállt a Tisza brüsszeli képviselője, és belemondta az arcunkba: megállapodtak Brüsszellel, és azért akarják tönkretenni a magyar gazdaságot és a magyarok életszínvonalát, hogy így szerezzék meg a hatalmat. (…) Az őszödi beszéd óta nem láttunk ilyet. Akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, azok tűnjenek el a közéletből! Azonnal”

– írta Bayer Zsolt a Facebook-oldalán.

Így kezdődött a demonstráció

A tüntetés Apáti Bence beszédével kezdődött, aki a Nemzeti Ellenállás képviselőjeként szólalt fel. Apáti beszédében azt a kérdést tette fel, hogy egy magyar EP-képviselő miért tesz ilyet? Mint mondta, Kollár Kinga büszke arra, hogy ötven kórház felújítását szabotálták. A Tisza Párt eközben járja a kórházakat, és számon kéri a kormányt.

„Utoljára ilyen szintű gátlástalansággal akkor álltak szemben a magyarok, amikor nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszéde”

– jelentette ki.

A publicista arról is beszélt, hogy „nekünk a hazaárulók közül is a legrosszabb jutott”. Elmondása szerint a Tisza Párt politikusai most ezt kapták utasításként Manfred Webertől, az Európai Néppártól. Ha rajtuk múlik, Ukrajna az unióban lesz, a magyar katonák pedig Ukrajnában. Hangsúlyozta, hogy az uniós politikusok nem értik a magyarokat, mivel ilyen zsarolásokkal nem lehet rákényszeríteni őket arra, amit nem akarnak. Apáti Bence leszögezte, hogy a magyar olyan, hogy minél erősebben nyomják, annál erősebben vág vissza.

„Azt akarják, hogy vegyünk részt a háborúban és engedjük be a szivárványos lobbit. Ezért lehet szépen elmenni a balettba ugrálni Brüsszelben vagy bárhova. Ha azt hiszitek, hogy ennyivel megúsztátok, rossz hírem van a számotokra: a Nemzeti Ellenállás Mozgalom nem fogja annyiban hagyni ezt a hazaárulást, hamarosan újra találkozunk”

– mondta Apáti Bence.

Menczer Tamás hazaárulásról beszélt

Másodikként Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója lépett színpadra, aki ugyancsak nem kímélte a Tisza Pártot, és beszéde elején rögtön leszögezte: „Elárulták Magyarországot, és még büszkék is rá”. Szerinte az ellenzéki párt európai parlamenti képviselői arra szövetkeztek Brüsszellel, hogy tönkretegyék Magyarországot, hogy a saját politikai céljaikat valósítsák meg. „Ez hazaárulás. (…) A hazaárulókkal szemben Magyarországot meg kell védenünk” – húzta alá.

A kommunikációs igazgató szerint a Tisza Párt árulásában ugyanakkor nincs semmi meglepő, mivel aki elárulja a családját és a barátait, az elárulja a hazáját is. Hangsúlyozta, hogy az árulóknak el kell tűnniük a magyar közéletből. Záró gondolatként Menczer Tamás kiemelte, ő és képviselőtársai azért dolgoznak, hogy a következő generáció egy békés és nyugodt országban nőhessen fel. „Vége van, kicsi” – mondta el a már szállóigévé vált mondatát zárásképp a politikus.

Bayer Zsolt: „Brüsszel a mi 1848-as Bécsünk”

Az esemény szervezője, Bayer Zsolt szólalt fel harmadikként, aki arról beszélt, hogy a Tisza Párt képviselői Brüsszelből kapják a fizetésüket, Brüsszel érdekeit képviselik és Brüsszel feladatait hajtják végre. A publicista párhuzamot vont a mostani Brüsszel és az 1848-as Bécs között. Úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság a mi helytartótanácsunk.

„1848-ban nem nagyon akadt olyan magyar, aki a helytartótanáccsal tartott volna, és annak utasításait hajtotta volna végre, ma azonban más a helyzet. Fizetett ügynökeik vannak”

– jelentette ki.

A publicista úgy véli, hogy „Brüsszel Péter” ötmillió forintért vállalta, hogy Brüsszel ügynöke lesz, ahogy ő mondta, a világ legnagyobb kamuállásában. „A másik Kollár Kinga – a mi Kingucink –, aki havi hétmillióért teszi ugyanezt. Ezek is Brüsszeltől kapják a fizetésüket, és az ő utasításaikat hajtják végre” – hívta fel a figyelmet. A tömeg ezen a ponton félbeszakította: „Hazaáruló! Hazaáruló” – skandálták a résztvevők. Bayer Zsolt szerint egyetlen feladat van: eltüntetni az ügynököket a közéletből.

A publicista szerint Brüsszel fizetett ügynökei nem szégyellik magukat, egyenesen büszkék arra, hogy elárultak mindent, ami nekünk fontos. Ez a szöveg arról szól, hogy „Brüsszel Péterék” szerint a magyaroknak járó pénzek visszatartása, amiből 50 kórház felújítása elmaradt, rendkívül örvendetes, további hozadéka, hogy pozitívak a 2026-os választással kapcsolatban. „Aki ezt nem érti, nem ért semmit. Aki félremagyarázza, az mind ügynök. Akinek ez tetszik, mind hazaáruló. Aki pedig még büszke is rá, az Brüsszel Péter” – tette hozzá.

Úgy látja, most próbálkoznak mindennel, össze-vissza hazudoznak Orbán Viktorról és az uniós pénzekről. Orbán Viktor 2006-ban mondott szavait idézve elmondta, mit is mondott pontosan a miniszterelnök évekkel ezelőtt Gyurcsányékról és az uniós pénzekről. „Arról van szó, amiről Gyurcsány maga számolt be az őszödi beszédében a költségvetési csalásról, a csalásról, kiszolgálva Brüsszelt. Ennek megszüntetését kérte Orbán annak idején a brüssziletáktól, persze hiába, hiszen ezek sosem fogják elárulni az olyanokat, mint Gyurcsány, Magyar vagy Kollár” – magyarázta Bayer.

A publicista szerint a Tisza Párt nemhogy nem szégyelli magát, de még büszke is arra, amit tesznek. A tiszás EP-képviselő korábbi szavait idézve arról beszélt, hamis tudat az övéké, és akik egy teljes népet ilyennek vagy olyannak bélyegeznek, azok a nácik.

„A mi fizetett ügynökeink és árulóink mindig a saját népüket látják minden más népnél alsóbbrendűnek, tehát fordított nácik, tehát kommunisták és liberálisok”

– jelentette ki.

Bayer Zsolt szerint egyetlen dolgunk maradt: eltakarítani az összeset a közéletből. Elmondása szerint mi sokkal jobbat érdemlünk, nekünk van múltunk, hagyományaink, családunk, történelmünk, azaz van hazánk.

„A brüsszeli ügynökök takarodjanak”

– fejezte be beszédét Bayer Zsolt.

A publicista beszéde után a jobboldali „netzenész”, Wellor legújabb szerzeményét játszották le a tüntetésen, amelyen néhány száz fős tömeg gyűlt össze (a piros-fehér-zöld lobogók között többek között Nagy Feró is feltűnt). Wellor az ellenzéki politikusokról szóló dalokat készít a mesterséges intelligencia segítségével. Új dalának címe: Kollár Kinga – amellyel a legutóbbi eseményekre reflektált.

Gulyás Gergely: „Nem számít nekik se Isten, se család, se haza, csak a hatalom”

Ezt követően lépett színpadra az esemény főszónoka, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető egy kérdéssel kezdte a beszédét: „Miért vagyunk itt ennyien?”.

„Mert szeretnénk nemet mondani arra a politikára, amelynek egyértelmű és kimondott célja, hogy ártson Magyarországnak. Nem a magyar kormánynak, hanem a magyar embereknek. Ez nem jobb- vagy baloldal kérdése, nem ideológiai viták tárgya. Ennek belátásához egy kis jó érzés és minimális emberi tisztesség elegendő”

– válaszolta meg Gulyás Gergely.

A miniszter úgy véli, hogy a Tisza Párt európai parlamenti képviselői azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyarok szegényebbek legyenek, és erről saját maguk szolgáltattak megdönthetetlen bizonyítékot. A Tisza Párt úgy gondolja, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik. A többi felszólalóhoz hasonlóan Gulyás Gergely is hangsúlyozta, hogy ez volt Magyar Péterék őszödi beszéde.

„Azt hittük, Őszöd a Balatonon van, de kiderült, hogy a Tiszánál”

– jelentette ki a hallgatóság nagy derűségére.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy Magyar Péter azért választott saját bevallása szerint is agyhalottakat és Soros-ügynököket a Tisza Pártba, hogy az agyhalottak gondolkodás nélkül, a Soros-ügynökök pedig szívből kövessék őt a hazaárulásban. Úgy gondolja, nem számít nekik se Isten, se család, se haza, csak a hatalom, és bármikor kárt okoznak a magyar emberekkel, ha ezzel akár csak egy arasznyival is közelebb kerülnek a hatalomhoz.

„Céljuk világos: Magyarország legyen szegényebb, ők pedig legyenek hatalmon” – véli Gulyás Gergely. A Fidesz eddig is feltételezte, hogy a magyar érdekek nem érdeklik a Tisza Pártot. Szerinte ezt mutatja azt is, hogy Magyar Péterék csatlakoztak az Európai Néppárthoz, továbbá az is, hogy támogatják Ukrajnát.

A fontosabb kérdés azonban az – folytatta, hogy Brüsszel miért teszi, amit tesz?

„Ez is egyértelmű most már: az illegális migrációt megállító, a háború helyett a béke pártján álló, az azonnali ukrán uniós csatlakozást elutasító magyar kormány helyén Brüsszel egy másikat akar látni Budapesten. Olyat, aki bármikor szembemegy a magyar érdekkel, ha Brüsszel úgy kívánja”

– mondta Gulyás Gergely.

A miniszter szerint világos: ki lehetne erre alkalmasabb, mint az a Magyra Péter, aki éppúgy dolgozott már Mészáros Lőrincnek, mint most Manfred Webernek? Aki három éve táncot lejtve ünnepelte a Fidesz-központban a kormánypártok győzelmét, hogy másfél évre rá saját ellenzéki politikai vállalkozásba kezdjen. Aki fogható, mert Brüsszel kegyétől függ, hogy meddig van mentelmi joga. Aki csak azt nem árulta el, akivel még soha nem találkozott.

Végezetül arról beszélt, hogy Brüsszelnek a legfontosabb partner a legnagyobb áruló, aki garantáltan mindenre kapható. „Ennél jobbat Brüsszel álmodni sem tudott magának, de ez itt Budapest és nem Brüsszel, Magyarország és nem az Európai Unió. Ez egy szuverén ország és nem az Európai Egyesült Államok egyik tartománya. Itt a magyar emberek döntenek, akikben semmi közös nincs Brüsszel Péterékkel, mert van hazájuk és szeretik is azt” – zárta a beszédét Gulyás Gergely.

 

Ajánljuk még