Rusvai Miklós: Fennáll az agroterrorizmus veszélye

| Szerző: Udvardy Zoltán
A ragadós száj- és körömfájást előidéző vírus az eredeti állapotában, genetikai manipuláció nélkül is elég veszélyes – mondta a hirado.hu megkeresésére Rusvai Miklós állatjárványtani professzor, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arról beszélt: nem látja kizártnak, hogy a száj- és körömfájásvírus kémcsőben juthatott be az országba.  

„Elvi lehetősége e vírusok genetikai módosításának megvan, ennek a bizonyítása viszont nem könnyű” – fogalmazott Rusvai Miklós. Az állatjárványtani professzort azután kérdeztük meg a ragadós száj- és körömfájás esetleges szándékos terjesztése kapcsán, hogy a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy kérdésre válaszolva nem látta kizártnak, hogy a vírus kémcsőben juthatott be az országba.

Külföldről jött az információ

„Folyik egy vizsgálat arra vonatkozóan is, hogy a fertőzés hogyan került ezekre a telepekre. Egyelőre azt tudjuk mondani, hogy nem zárható ki, hogy a vírus nem természetes úton jött létre, hanem egy mesterségesen előállított vírussal van dolgunk” – mondta újságírók előtt Gulyás Gergely.

A ragadós száj- és körömfájás elterjedésének megakadályozása érdekében készülnek fertőtleníteni az országunkba érkező, az állatszállítással kapcsolatos kamion kerekeit a hegyeshalmi határátkelőhelyen 2025. április 6-án (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Hozzátette: hivatalos dokumentumban ezt még nem írták le, szóbeli közlésről beszélhetünk. A miniszter újságírói kérdésre válaszolva elmondta: egy külföldi laboratóriumból érkezett az információ.

Egyértelmű nemmel válaszolt Rusvai Milós arra kérdésünkre, hogy kimutatható-e, hogy mesterséges vírussal állunk szemben: „Az, hogy mesterségesen elszaporították laboratóriumban, és utána ezzel fertőzést idéztek elő állatokon, nos, ez így nem látszik a vírus genetikai anyagán, fertőzőképességén és az általa okozott tüneteken” – jelentette ki a professzor, aki szerint attól még ez sem kizárható, ám kiemelte: egész Európában ezzel a vírussal kémiai körülmények között egyetlen helyen foglalkoznak hivatalosan, az angliai Pearl Bytesban, tehát a vírus másutt így Európában elvileg nem fordul elő.

Nem a szél hozta

Rusvai hozzátette: ez a vírus az eredeti állapotában, genetikai manipuláció nélkül is elég veszélyes, és ugyanolyan károkat okoz a szarvasmarha-állományban manipuláció nélkül is. „Az egy plusz gond lenne egy agroterroristának, hogy manipulálja is a vírust” – mondta.

Tejmintákat vizsgálnak az állami Állategészségügyi Intézet PCR-laboratóriumában (polimeráz-láncreakció) a morvaországi Olmützben (Olomouc) 2025. április 8-án (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)

Ráadásul visszavezethető, esetleg bizonyítható is, ha ilyen manipuláció történt, tehát „sokkal egyszerűbb fogni egy vírust, ami a természetben előfordul, és pár ezer kilométerrel odébb kirakni egy szarvasmarha-telepen anélkül, hogy módosítgatnánk, amire semmi szükség nincs, mert ugyanazt a kárt elő fogja idézni az eredeti állapotú vírus is” – érvelt Rusvai.

Törökország anatóliai részén is előfordult a vírus, tehát az ázsiai részen – tudtuk meg a professzortól, aki aláhúzta: az úgynevezett agroterrorizmus veszélye fennáll, „tehát hogy valaki szándékosan idézett elő fertőzést, hiszen Kisbajcsra, az eredeti fertőzési gócba biztos, hogy nem a szél hozta Pakisztánból vagy Törökországból”.

Viszont az agroterrorizmus nem egyenlő a genetikai manipulációval – hangsúlyozta Rusvai Miklós.

Nemzetközivé lett

A professzor emlékeztetett: januárban Németországban is volt egy fertőzött góc, ami ugyanolyan távol van minden ragadós száj- és körömfájással eleve rendelkező országtól, tehát az ázsiai, afrikai régióktól, Dél-Amerikától, ahol a vírus folyamatosan jelen van. Berlin és Brandenburg határán volt ez a januári járványgóc .

„Ők mégsem állnak elő ilyen konteókkal, ilyen összeesküvés-elméletekkel: elfogadják, hogy sajnos a nemzetközi kereskedelem, a nemzetközi turistaforgalom, az áruk, az emberek szabad áramlása felveti a veszélyét annak, hogy ilyen betegségek egyszer csak megjelennek. Akár emberi, akár állati betegségek” – fogalmazott az állatjárványtani professzor.

Sürgősen fel kell számolni

Rusvai Miklós rámutatott: a védekezés szempontjából mindegy, hogy honnan jött a vírus; „ha bebizonyítjuk, hogy ez egy bioterrorista művelet volt, de ezt nem vállalja semmilyen szervezet magára, akkor ez abszolút lényegtelen. A kár megtörtént, és innentől kezdve teljesen mindegy, hogy Dunacsúnyban indult meg, Szlovákiában vagy Kisbajcson, Magyarországon, egy a lényeg, a kárt fel kell számolni”.

Ismert: a ragadós száj- és körömfájást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma azonosította március elején egy 1400 szarvasmarhát tartó kisbajcsi telepen. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el a súlyos gazdasági kárral járó betegség elterjedésének megakadályozása érdekében, és intézkedett a nyomozás elindítása kapcsán is. A rendkívül ragályos betegség több mint ötven év után jelent meg újra Magyarországon.

Kiemelt kép: Egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telep, ahol Orbán Viktor miniszterelnök a ragadós száj-és körömfájás-betegség megfékezésével kapcsolatos munkát ellenőrizte 2025. március 10-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Ajánljuk még