Orbán Viktor: Irány Tiszakürt! Megnézzük, működnek-e a kis falvakat támogató programjaink!

| Szerző: Juhári Andrea
Tiszakürtre látogatott a magyar miniszterelnök, aki a közösségi oldalán publikált videóban azt is megosztotta a követőivel, hogy a kiruccanás során megnézik, működnek-e a kis falvakat támogató intézkedések.

„Irány Tiszakürt! Régen jártam ott, szép hely” – jelentette ki Orbán Viktor a közösségi oldalán közétett videóban.

„Megnézzük, működnek-e a kis falvakat támogató programjaink:

kisboltnyitás és kocsmafenntartó támogatás” – tette hozzá a kormányfő, aki Gyopáros Alpárral nézte át, hogy haladnak, mi még a teendő.

A hirado.hu is beszámolt róla, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a március 26-i kormányüléssel kapcsolatban elmondta, hogy szinte minden a falvakról szólt.

„Szerintünk a falu nem a múlt, hanem a jövő,

ezért a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz” – fogalmazott a kormányfő, aki a kistelepüléseket segítő program részleteit illetően kiemelte, hogy

• támogatják a kisboltokat, boltonként 3 millió forinttal;
• mentőövet dobnak a kiskocsmáknak, szintén 3 millió forintos értékben, erre és az előzőre is minden 2000 fő feletti település pályázhat;
• visznek minden faluba legalább egy ATM-et;
• templomfelújítási programot is hirdetnek a kistelepülések számára.

„A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni”

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Ajánljuk még