Kedden délután öt órától ismét tüntetés és hídfoglalás lesz Budapesten a gyülekezési törvény módosítása és a Budapest Pride ellehetetlenítése miatt – jelentette be Hadházy Ákos a Facebookon.
Bár a független országgyűlési képviselő a múlt keddi tüntetésen még arról beszélt, hogy a következő tüntetést már 24 órásra szervezik, ezúttal erre vonatkozó információt nem közölt a hétfő délelőtt közzétett Facebook-videójában. Csupán annyit
jelentett be, hogy a demonstráció délután öt órakor kezdődik az Erzsébet hídon.
Azóta kiderült: a rendőrségnek kedd 17 órától szerda 22 óráig jelentették be a tüntetést, ám ezt a közlekedés rendjének sérelmére hivatkozva nem engedélyezték. A rendőrség határozata szerint kedd 16 órától szerda hajnali 4 óráig biztosítják az Erzsébet hidat. A szervezők fellebbeztek a döntés ellen, de a Kúria hétfőn elutasította azt.
Hadházy Ákos szerint most a legutóbbinál is többen kell lenniük a hídon. „Sajnos újabb elérendő cél is van, hiszen az események felgyorsultak, már a parlament előtt az újabb törvénytervezet, amellyel a hatalom egyszerűen kiutasíthatna az országból neki nem tetsző magyar állampolgárokat. A gyülekezési törvény további korlátozása pedig készül” – tette hozzá.
Újra megbénul a közlekedés
Az elmúlt hetekben háromszor is tartottak már tüntetést a Budapest Pride mellett, amelynek következtében óriási dugó alakult ki Budapest belvárosában. Múlt héten az M1 Híradó arról számolt be, hogy a csúcsforgalom idejére időzített megmozdulás megbénította a főváros közlekedését. Az Erzsébet híd délután háromkor történt lezárása után
nagyon gyorsan bedugultak a környező utak, de az egész Nagykörúton, a Petőfi hídon, a rakpartokon is alig lehetett közlekedni.
A Keleti pályaudvartól kezdve a Blaha Lujza téren át óriási sorokban állnak az autósok és a benne ülő emberek. Sok autós ingerülten reagált a helyzetre és a tüntetőket hibáztatta – hangzott el a riportban. A demonstráció a közösségi közlekedést is akadályozta, mivel a tüntetők a Petőfi hidat, az Erzsébet hidat, a Szabadság hidat, a Margit hidat és a Kossuth Lajos utcát is lezárták, ezért több járat nem közlekedett.
A tüntetésre Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán reagált:
„Úgy tűnik, be kell rendezkednünk arra, hogy heti szinten megzavarják a budapestiek életét, azokét, akik hazafelé igyekeznek a munkából, a gyerekeikért mennének, vagy csak egyszerűen közlekedni szeretnének a városban, ahol élnek”
– írta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.
A kormánypárti politikus szerint a fő közlekedési útvonalak és hidak lezárása csak arra jó, hogy borsot törjenek Budapest többségének orra alá. Szerinte az emberek hergelése, hazajutásuk megnehezítése nem vezet sehova, és csak további indulatokat szít – vélekedett, egyben arra kérte a tüntetés szervezőit, hogy legyenek felelősségteljesek, és ne mások kárára próbáljanak érvényt szerezni a saját álláspontjuknak.
Amennyiben Hadházy Ákosnak valóban összejön a terve, és sikerül a múltkorinál is több embert mozgósítania, akkor ezúttal a múltkorinál is nagyobb forgalmi káoszra lehet számítani. A kellemetlenségek elkerülése érdekében érdemes figyelni a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldalát is.
A független országgyűlési képviselő azonban a tüntetés előtt igyekezett megnyugtatni az autóval közlekedőket is.
„Az autósoknak pedig üzenjük: értük is tüntetünk. Jöjjenek el ők is, akkor hamarabb elérjük a kritikus tömeget és így a célunkat is!
– írta Hadházy Ákos vasárnap délután a Facebookon.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: A gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonását követelõ, Hadházy Ákos független országgyûlési képviselõ által szervezett, a Ferenciek terén megtartott ellenzéki demonstráció résztvevõinek egy csoportja a Blaha Lujza térnél 2025. március 25-én.
MTI/Bruzák Noémi