Az ókori mitológia szerint nem más, mint Zeusz, a görögök villámszóró és mennydörgő főistene alapította az olimpiai játékokat, mégpedig azzal, hogy az isteni trónért birokversenyre kelt apjával, Kronosszal. Természetesen nyert, s győzelméért megkapta a Göröghon legmagasabb pontján, az olimposzi Mütikasz hegycsúcson lévő kristálypalota trónját. Az ókori görögség a hegy mellett Zeusz győzelme előtti tisztelgés gyanánt gyűlt össze, hogy szabad fiai négyévente összemérjék tudásukat és erejüket. Ilyenkor egész Göröghon az olimposzi versenyekre figyelt. Ez az egyetemes béke ideje volt, tilos volt háborúzni. Akkora nimbusz övezte a versenyeket, hogy a görögök az első játékot tekintették az időszámításuk kezdetének.

Mindez a mi naptáraink nyitódátuma, vagyis Jézus Krisztus születése előtt 776 évvel történt.

Zeusz szobra (Wikimedia)

A legelső versenyszám a futás volt, a pálya hossza pedig Herkules lábméretének négyszázszorosa, vagyis 192 méter. Ezt tekintették egy stadionnak – innen származik a mai stadion szavunk, hiszen a pályát manapság is pontosan úgy üljük körbe, mint egykoron a görögök. Az viszont már rég a múlt ködébe veszett, hogy honnan tudták az ókori görögök, mekkora lábbelit viselt az olimposzi istenek kapuőreként is tisztelt, hős Herkules.

Mai szemmel nézve az ókori versenyeket, akad egy másik furcsaság is: a meztelen versenyzés gyakorlata. Mindez az időszámítás előtt 720-ban megtartott versenyre vezethető vissza, mikor is a megarai Orszipposz futtában elhagyta az ágyékkötőjét, s így nyerte meg a küzdelmet. Amikor pedig ez hagyománnyá vált, úgy emlegették, hogy a résztvevők talpig mezítláb küzdenek.

Az olimpiai versenyek idővel újabb és újabb játékokkal bővültek, így a különböző futószámokon kívül a küzdősportokkal is, mint például az ökölvívás, birkózás vagy a lóverseny.

Az öttusa, amely stadionfutásból, távolugrásból, diszkoszvetésből, gerelyhajításból és birkózásból állt, a 18. olimpiai játékokon csatlakozott a programhoz. Húsz évvel később követte az ökölvívás. Ezzel i. e. 688-ban kétnapossá vált a rendezvény. Nyolc évvel később a négyesfogat-hajtás és a pankráció következett. Utóbbi az ökölvívás és a birkózás keveréke. Végül i. e. 520-tól a legősibb sportágat, a fegyveres futást is felvették a versenyszámok közé.

Ekkorra már öt napig tartott a rendezvény, melyen a modern olimpiáktól eltérően csak szabad görög férfiak vehettek részt. Attól vált mégis nemzetközivé, hogy a sportolók különböző görög városállamokból érkeztek, így a Földközi-tenger és a Fekete-tenger távoli tájairól is jöttek.

Az olimpiai játékokat több mint ezer éven keresztül, minden negyedik évben megtartották. Betiltása I. Theodosius római császárhoz köthető, aki 393-ban úgy rendelkezett, hogy a birodalom területén már csak a keresztény hitvilághoz köthető eseményt lehet megtartani. Az uralkodó az olimpiai játékokat pogány cselekedetnek tartotta. 1503 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a játékok új életre kelhessenek.

Az újjáélesztésnek a 19. században többször is nekifogtak, elsőnek mindjárt 1833-ban Panajótisz Szúcosz görög költő, aki verset írt arról, hogy milyen fontos lenne újra életre kelteni a játékokat.

Különféle kezdeményezések után a valódi áttörést Pierre de Coubertin érte el, aki az 1870 és 1871 között megvívott porosz–francia háború francia szemmel nézve katasztrofális vereségének egyik fő tanulságát abban látta, hogy a gallkakasos katonák az ellenfelüknél sokkal rosszabb fizikai kondícióban voltak.

Pierre Baron de Coubertin francia pedagógus, történész, sportvezető a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója, 1896 és 1925 között elnöke (Forrás: Nemzeti Archívum)

Pierre de Coubertin arra is kereste a választ, hogyan hozhatja közelebb egymáshoz a nemzeteket, és hogy a fiatalok inkább versenyezzenek, mintsem háborúzzanak. Arra a következtetésre jutott, hogy céljait az olimpiai játékok újraélesztésével tudja elérni. A Francia Atlétikai Sportegyesületek Szövetsége égisze alatt 1894. június 16-ára összehívott egy kongresszust, melyen 13 nemzet képviseltette magát. Mi, magyarok is ott voltunk, mégpedig Kemény Ferenc egri reáliskolai igazgató személyében.

Kemény Ferenc magyar sportszervező pedagógus az újkori olimpiai játékokat elindító Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja (Forrás: Nemzeti Archívum)

Ezt a tanácskozást lehet tekinteni az újkori olimpiai mozgalom születésének, hiszen ekkor alapították meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB).

A tanácskozáson Kemény Ferencet beválasztották a NOB vezetőségi tagjai közé.

De nem csak ezzel írta be hazánk a nevét a modern olimpia történetének aranykönyvébe, hiszen az 1896. április 6-a és 15-e között Athénban megtartott első olimpiai játékok egyik bajnoka, Hajós Alfréd személyében magyar sportoló volt.

Az ifjú Hajós Alfréd (Forrás: Nemzeti Archívum)

Akkor még a mostaninál sokkal kevesebb sportágban mérhették össze az erejüket és ügyességüket a versenyzők, hiszen a programban csak az atlétika, birkózás, kerékpározás, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, torna, úszás és vívás szerepelt.

A tenisz kivételével ezek a sportágak 1896 óta megszakítás nélkül szerepelnek az olimpiai sportágak között. Még egy dolog nem változott: 1896 óta a mai napig a „citius, altius, fortius”, vagyis a „gyorsabban, magasabbra, bátrabban” jelszó jegyében vetélkednek egymással a sportolók.

Az első magyar bajnokról, Hajós Alfrédről tudni kell, hogy az előző századforduló igazi univerzális embere volt, hiszen nem csak gyorsúszott, de atletizált is és labdarúgó is volt, ráadásul labdarúgó-bíróként, és nemzeti fociválogatottunk szövetségi kapitányaként is tevékenykedett. Mindemellett építészmérnökként és újságíróként kereste kenyerét.

A Műegyetemen megszerzett oklevelével az építészi szakmát nem kisebb ember keze alatt tanulta, mint Alpár Ignác, később pedig Lechner Ödönnel dolgozott együtt.

Hajós Alfréd 1952-ben (Fotó: Nemzeti Archívum/Pálvölgyi Ferenc)

Bármibe is fogott, minduntalan a csúcsra jutott. Feljegyezték róla, hogy

az 1896-os athéni olimpiai versenyen a 13 fokos tengervízben lett a világ legjobbja,

mégpedig két számban is: a százméteres gyorsúszásban és az 1200 méteres hosszútávúszásban.

Hajós Alfrédnak nem az olimpiai győzelem volt az első sikere nemzetközi viadalon, ugyanis 1895-ben a nem hivatalos Európa-bajnokságon is diadalmaskodott. A sportág örökös bajnoka.

Kiemelt kép: Hajós Alfréd, az első újkori olimpia első magyar bajnoka