A szarvasmarhákat érintő fertőző betegség, a száj- és körömfájás megjelenése miatt a magyar kormány egy új szervezetet, az Állategészségügyi Operatív Törzset hozta létre – jelentette be Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
A miniszter közlése szerint jelenleg négy hazai telephely érintett, de a hatóságok mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a vírus további terjedését.
„Egyelőre nem azonosítottak újabb fertőzött állatokat vagy telepeket, azonban a védekezés továbbra is kiemelt prioritás” – hangsúlyozta a tárcavezető egy videóüzenetben.
A fertőzött területeket lezárták, és elrendelték az ott tartott állatok kényszervágását. Az érintett zónákban fokozott higiéniai előírások léptek életbe: fertőtlenítő kapukat telepítettek, és megkezdődött az állatok vakcinázása is. A rendkívül gyorsan, akár légáramlatokkal is terjedő vírus visszaszorítása érdekében a hatóságok számos eseményt, köztük állatvásárokat és kiállításokat is töröltek.
Kapcsolódó tartalom
Az intézkedések részeként Győr-Moson-Sopron, valamint Komárom-Esztergom vármegye három járásából – Komáromból, Tatából és Esztergomból – csak közvetlen vágásra lehet állatokat szállítani, kizárólag belföldi, kijelölt vágóhidakra. Továbbá tilos a fertőzésre érzékeny állatok átszállítása a fertőzéssel érintett térségeken keresztül, akár befele, akár kifele irányuló szállítmányokról van szó.
A kormány nemcsak hazai szinten, hanem nemzetközi együttműködés keretében is fellép a járvány ellen. Kapcsolatban állnak a környező országok hatóságaival, valamint nemzetközi állategészségügyi szervezetekkel, hogy összehangoltan reagáljanak a fenyegetésre.
Az operatív törzs már a hétvégén összeül, hogy újabb intézkedésekről döntsön, és értékelje a jelenlegi helyzetet. A kabinet célja, hogy a lehető leghatékonyabban segítse a gazdálkodókat, akik kárt szenvedtek a járvány következtében. A kormány ígéretet tett arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatást nyújt számukra ebben a rendkívüli helyzetben.











