Az izraeli miniszterelnök kiemelten védett személy, és mint minden esetben, a központ most is minden körülményt és információt elemez, értékel és ellenőriz, melyek alapján a védett személy biztonsága érdekében megszervezi és megteszi a szükséges intézkedéseket és folyamatos kapcsolatot tart minden együttműködő féllel – írták.
A feladatok végrehajtásában nagy számban vesznek részt a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai is, hiszen egy ilyen szintű biztosítás komplex munkát igényel.
A TEK műveletirányítási központjából összehangolt munka biztosítja, hogy a személyi védelem minden aspektusa zökkenőmentesen valósuljon meg – áll a közleményben.
A Belügyminisztérium rendészeti államtitkársága által a közösségi oldalán közzétett információk szerint
a védelem kiterjed Benjámin Netanjahu életének, testi épségének megóvására, tartózkodási helyének védelmére, közlekedési útvonalainak, a részvételével lebonyolított hivatalos programok helyszíneinek és hivatalos programja során egészségügyi ellátásának biztosítására.
A TEK fontos körülményként kezeli a védett személy közlekedési útvonalainak lehető legbiztonságosabbá tételét föld felett és föld alatt egyaránt, ennek érdekében folyamatos kapcsolatot tart valamennyi együttműködő féllel.
Az útvonalak kijelölésénél és biztosításánál a biztonságon túl fontos szempont a lakosság mindennapi életvitelének legkisebb mértékű megzavarása, a korlátozások így csak a legszükségesebb ideig – a konvoj elhaladása, illetve a rendezvény lebonyolítása idejére – lesznek fenntartva, a zárásokat szakaszosan és időszakosan hajtja végre a rendőrség – írták.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a megállási vagy várakozási tilalommal érintett útszakaszokról a tilalom hatályba lépését követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság a gépjárműveket elszállíttatja.
Az elszállított járművekről a 06-80-180-780, valamint a 112 ingyenesen hívható számok valamelyikén lehet érdeklődni – áll a közleményben.
Kiemelt kép: A Terrorelhárítási Központ (TEK) egysége egy Lenco páncélozott járművel a Szent István-bazilika előtt karácsonyi vásár helyszínén Budapesten 2024. december 22-én (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán)











