Az ügyészég a honlapján azt írta, a vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában kora reggel felháborodottan számonkért egy közel 18 éves fiút, mivel megtudta, hogy a barátnőjével korábban intim kapcsolatba került.
A fiú elmondta a feldúlt terheltnek, hogy hol van, aki taxival a helyszínre sietett. Amikor megérkezett, egy gumilövedékes forgópisztollyal a kocsiból a fiú irányába lőtt, azonban nem őt találta el, hanem a gyorsétterem kirakatát. Az üvegen egy kör alakú lyuk keletkezett.
A megcélzott és két barátja megrettent, és futva a közeli aluljáróba menekült.
A támadó követte őket, és leérve ismét a fiúra lőtt, azonban ekkor az egyik barátja hátát találta el, 8 napon belül gyógyuló sérülést okozva. A megsérült férfi kiabálni kezdett, így az elkövető a további üldözéssel felhagyva eltávozott. A vádlott nagy forgalmú közterületen, az éjszakai órákban tanúsított, kihívóan közösségellenes, erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit fegyveresen elkövetett garázdasággal és rongálással vádolta meg vádiratában. A kerületi ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben hozzon érdemi döntést.
A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a bűncselekményt beismerő és büntetlen előéletű vádlottal szemben. A férfi egy másik ügyben is gyanúba keveredett, jelenleg amiatt van letartóztatásban.
Kiemelt kép forrása: Magyarország Ügyészsége honlapja