Lázár János közlekedési és építési miniszter Facebook-bejegyzésében hangoztatta: a hatalomnak meg kell védenie a gyerekek érdekeit. Mint fogalmazott: „ha normális országot akarunk, és az országban normalitást akarunk, akkor a legfontosabb, hogy a gyerekek érdekeit védjük. Ezért én azt mondom, hogy a pedofiliát tűzzel-vassal írtani kell. Ha rajtam múlna, akkor a pedofilokat halálra kellene ítélni”. Hozzátette:
„mindenki tudja rólam az országban, hogy én egyébként is a halálbüntetés pártján állok,
de az, hogy Brüsszelben, vagy a világ bármely pontján valaki elnézi, hogy egy gyerekhez hozzányúlnak, az tűrhetetlen, megengedhetetlen. Tehát a pedofilokkal szemben a legkeményebb fellépésre van szükség” – fogalmazott Lázár János.
Hazánkban a halálbüntetést 1990-ben törölték el, miután az Alkotmánybíróság azzal az indoklással nyilvánította alkotmányellenesnek, hogy mindenkinek vele született joga van az élethez és az emberi méltósághoz. Márpedig a halálbüntetés nem csak korlátozza ezt a jogot, de egyenesen meg is semmisíti.
Az utolsó kivégzést hazánkban 1988. július 14-én hajtották végre.
Az elítélt Vadász Ernő volt, aki Tiszacsegén részeg fejjel agyonvert egy szintén részeg embert, mert azt gondolta, hogy sok pénz lehet nála. A halottat kifosztotta, majd elment a lakására és azt is kirabolta. Mivel keveselte az áldozatnál talált pénzt, még aznap este betört a falu vendéglőjébe. Vadászt kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés, nagyobb értékre elkövetett lopás és okirattal való visszaélés miatt a Budapesti Fegyház és Börtön úgynevezett akasztóudvarán végezték ki.
Kiemelt kép: Lázár János építési és közlekedési miniszter (MTI/Kacsúr Tamás)











