Elfogatóparancsot adott ki Szabó Bálint ellen szerdán Kecskeméti Járásbíróság – olvasható a rendőrség honlapján. A hatóság félrevezetése miatt körözi a rendőrség a politikust, akit kedden a vízi rendőrök a Dunából mentettek ki.
A hirado.hu is beszámolt arról, hogy a Dunába mászott az egyik tüntető a kedd esti budapesti demonstráció során. Szabó Bálint, a botrányairól elhíresült korábbi szegedi önkormányzati képviselő 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél
átadta trombitáját egy másik férfinak, majd bemászott a Dunába.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyszínen tartózkodó járőrhajójáról azonnal mentőövet dobtak neki, ő azonban szándékosan többször elúszott mellette.
A rendőröknek pár perc múlva sikerült a hajóba emelni. Mivel a férfi nem mutatott életjeleket,
rögtön megkezdték az újraélesztését.
A partra vitték, ahol stabil állapotban adták át a mentőszolgálatnak.
A szerencsés politikus túlélte a történteket, és úgy fest, jól van, hiszen szerdán már a Fővárosi Közgyűlés dísztermében próbálta megzavarni az ülést.
Kiemelt kép: A gyülekezési törvény elleni tüntetésen Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselő a Dunába ugrott, később újra kellett éleszteni, Budapest, 2025. március 25. (Fotó: Police.hu)