A közlemény szerint a jól szervezett bűnözői kör a saját cégeinek őrzését látszólag alvállalkozókon keresztül intézte, így az őrzési költség után fizetendő áfát jogosulatlanul csökkentette. A számlázási láncba beiktatott, szintén az elkövetők érdekeltségébe tartozó alvállalkozók valós tevékenységet nem végeztek, csak papíron alkalmazták és közvetítették a biztonsági őröket – írták.
Emellett a bűnbanda egy komplett számlagyárat is működtetett különböző, fiktív gazdasági események lepapírozására,
de ezek az ügyletek a valóságban sosem jöttek létre, a munkák elvégzéséhez szükséges szakemberekkel és speciális eszközökkel a számlakiállító társaságok nem rendelkeztek, a számlák célja kizárólag az adólevonás volt.
Az elkövetők ezekkel a módszerekkel több mint másfél milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek
– emelték ki.
A bűnszervezet felszámolására a NAV nyomozói Budapesten és további négy megyében,
összesen 34 helyszínen tartottak összehangoltan kutatásokat,
ahol nagy értékű autókat, karórákat, több mint 100 millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak nagyságrendileg 1,5 milliárd forint értékben, így a bűncselekménnyel okozott kár teljes egészében megtérült – áll a közleményben.