Azt írták, 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél a korábbi gyűlés egyik részvevője
átadta trombitáját egy másik férfinak, majd bemászott a Dunába.
A helyszíni beszámolók (például ez) szerint az illető Szabó Bálint, a botrányairól elhíresült korábbi szegedi önkormányzati képviselő volt.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyszínen tartózkodó járőrhajójáról azonnal mentőövet dobtak neki,
ő azonban szándékosan többször elúszott mellette.
A rendőröknek pár perc múlva sikerült a hajóba emelni.
Mivel a férfi nem mutatott életjeleket, rögtön megkezdték az újraélesztését. A partra vitték, ahol stabil állapotban adták át a mentőszolgálatnak.
Kiemelt kép: A gyülekezési törvény elleni tüntetésen Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselő a Dunába ugrott, később újra kellet éleszteni Budapesten 2025. március 25-én (Fotó: police.hu)