Nekünk a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődése a legfontosabb, mondta Nacsa Lőrinc a templom szivárványszínű fényfestésének ötletére

| Szerző: Kaiser László
Nekünk a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődése a legfontosabb, nem pedig a Pride és nem a genderpropaganda – mondta a Facebook-oldalára feltöltött videójában Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden.

Nacsa Lőrinc az Óbuda-Újlaki Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomra tervezett szivárványszínű fényfestéssel kapcsolatban azt mondta:

„Nekünk a gyermekek védelme, nekik a Pride és a genderpropaganda.”

Ők erőszakosak és szélsőségesek, a parlamenti füstbomba után most szivárványszínűre festenék be ezt a templomot – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

Úgy fogalmazott: nekik semmi sem szent, csak a genderpropagandát és a brüsszeli elvárásokat próbálják teljesíteni.

Karácsony Gergely frakciója vállalhatatlan javaslatot nyújtott be a Fővárosi Közgyűlés elé, ez egy provokáció, amit el kell utasítanunk”

jelentette ki.

Ahogyan arról a hirado.hu is beszámolt, a múlt héten az Országgyűlés elfogadta és hatályba is léptette a gyülekezési törvény módosítását célzó javaslatot. A módosítás értelmében az eddigi formájában nem lehet megtartani a Budapest Pride felvonulást. Erre válaszul Karácsony Gergely azt javasolta, hogy a Kolosy téri Sarlós Boldogasszony-plébániatemplom díszvilágítását változtassák szivárványszínűre. Vitézy Dávid elkeserítőnek és provokatívnak tartja a kezdeményezést.

Kiemelt kép: Nacsa Lőrinc (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ajánljuk még