Esti mesét mond Németh Alajos Lojzi a Csukás Meserádióban. A Máté Péter-, Artisjus- és Fonogram-díjas zeneszerző, dalszövegíró, A Dal 2025 zsűritagja elárulta, a mesék által gazdagodott gyerekkora.
„A magyar népmesék ízesek és tanulságosak, kötelezővé tenném, hogy a gyerekek megismerjék a saját anyanyelvükön írt verseket, meséket” – mondta Németh Alajos Lojzi a Csukás Meserádiónak. Tapasztalata szerint a megzenésített vers vagy mese előadása megérinti a gyerekeket, és fantáziájuk is fejlődik általuk, amíg elképzelik magukban a történetet.
Zenészként a mesék mellett a hangszeres muzsikálás fontosságát is kiemelte. „A zene érték és mágia, amely melengeti az ember szívét. Bánatban, vagy örömben egyaránt tud az ember a hangszerhez fordulni, amely társ, a zene pedig egy jó közlési forma. Zenével foglalkozni társasági együttlét is” – fejtette ki.
Németh Alajos Lojzival a Csukás Meserádió esti mesélői között találkozhatnak a hallgatók.
Csukás Meserádió – Rádió egyfejűeknek – elérhető a www.csukasmeseradio.hu oldalon, illetve iOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Németh Alajos Lojzi (Fotó: Csukás Meserádió)











