Jók az árrésstop első tapasztalatai, de ha kell, jön az árstop – mondta az államtitkár

| Szerző: Kertész Ákos
Egy hete van hatályban az árrésstop, az első tapasztalatok nem rosszak, 760 élelmiszer ára csökkent – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára hétfő este a HírTV Napi Aktuális című műsorában.

Zsigó Róbert felidézte, hogy az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, és ezeknek az élelmiszereknek átlagosan 16 százalékkal csökkent az ára, de van közöttük 27 olyan termék, amelynek közel a felére. Az intézkedés lényege, hogy a kereskedelmi láncok a beszerzési árra nem tehetnek 10 százaléknál nagyobb árrést – jelezte.

Az államtitkár kiemelte: a beavatkozásra a nagyon magas élelmiszerárak miatt volt szükség. Példaként említette, hogy

a csirkeszárnyra 42 százalékos árrést tettek a kereskedők, a sertéskarajra 55, a tejre 68, a tejfölre 129 százalékost.

Fontos volt beavatkozni, hogy megvédjék a családokat, az időseket attól, hogy indokolatlan és túlzott élelmiszerárakat kelljen fizetniük – fogalmazott.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan ellenőrzi, hogy betartják-e az előírásokat a kereskedők, illetve azt is, hogy a kieső profitot ne más termékeken keressék meg – mutatott rá Zsigó Róbert.

Ha a kereskedelmi láncok elkezdik emelni azoknak az élelmiszereknek az árát, amelyek nem tartoznak az árrésstop hatálya alá, akkor a kormánynak lehetősége van arra, hogy minden élelmiszer-kategóriára kiterjessze az intézkedést – közölte. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem háborúzni akarnak a kereskedőkkel, hanem azt szeretnék, ha megértenék, hogy a családokra és az idősekre nem lehet a túlzott és indokolatlan áremeléseket ráterhelni.

Zsigó Róbert jelezte: hogy

a kormány május 31-ig vezette be az árrésstopot, és vizsgálni fogják, hogyan sikerül elérni a kitűzött célt.

„Úgy néz ki, hogy az intézkedés működik, nagyjából betartják a kereskedelmi láncok az előírásokat” – mondta, ugyanakkor példaként említette, hogy nagyjából 70 termék ára nőtt, ezeket megvizsgálják.

Az államtitkár kérdésre válaszolva kitért arra: ha az árrésstop nem vezetne eredményre, akkor jöhet az árstop, de érdemes még időt hagyni a tapasztalatok összegzésére. Az az érdeke mindenkinek, hogy az élelmiszerek ára csökkenjen – emelte ki.

Kiemelt kép: Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Csoóri Sándor Program okleveleinek átadásán a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban 2024. október 2-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még