Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy nőket molesztáló férfit Miskolcon

| Szerző: Tóth Barbara
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki három idősödő nőt molesztált Miskolcon – közölte a Miskolci Törvényszék vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint a gyanúsított március 19-én a délutáni órákban három, közterületen tartózkodó nőhöz ment oda, őket hátulról megfogva magához szorította. Az egyik esetben közösülést imitáló mozdulatokat tett, a másik sértettet fogdosni próbálta, a harmadik nőhöz pedig a kabátját felemelve ért hozzá.

A férfi elszaladt, miután a sértettek kiabálni kezdtek.

A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek szexuális kényszerítés bűntettének megállapítására – írták.

A bíróság álláspontja szerint a várható büntetés nagyságára tekintettel – mely a halmazati szabályok szerint 1 évtől 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés is lehet – fennáll annak veszélye, hogy a férfi a büntetőeljárás során elérhetetlenné válna, megszökne.

Esetében

a bűnismétlés veszélye sem zárható ki, hiszen egy napon belül három sértett sérelmére is megvalósíthatta a szexuális indíttatású bűncselekményeket.

A bíróság ugyanakkor nem látta megállapíthatónak a bizonyítás veszélyeztetésének reális veszélyét – írták.

Mindezek alapján a bíróság – helyt adva az ügyészség indítványának – négy hónapra elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával – áll a közleményben.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még