Ma este délnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd az éjszaka folyamán ebből az irányból egyre vastagabb, zártabb felhőzet terjeszkedik – írja a Met.hu. Ez szombat délutánra az északkeleti határvidéket is eléri.
Az éjféli óráktól helyenként már előfordulhat (saras) eső, zápor, azonban kiterjedtebb esőzésre szombat délutántól számíthatunk,
leginkább a Dunától keletre. A csapadék előfordulási esélye a nyugati, délnyugati vidékeken a legkisebb. Reggelig csupán helyenként élénkülhet meg a déli, délkeleti szél, amely szombaton a Dunántúlon nagy területen lesz erős, néhol viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunától keletre többnyire -6 és +1, a Dunántúlon jellemzően +2 és +8 fok között valószínű.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton döntően 12 és 19 fok között várható,
de az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint az Észak-Alföldön helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/EFE/Juan Carlos Hidalgo)