A közmédia „Jónak lenni jó!” karitatív kampányában résztvevőknek és támogatóknak mondott köszönetet a Baptista Szeretetszolgálat

| Szerző: Klusovszki Kíra
A közmédia „Jónak lenni jó!” karitatív kampányában résztvevőknek és támogatóknak mondott köszönetet és adott át díjakat a Baptista Szeretetszolgálat pénteken Budapesten.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 2024-es „Jónak lenni jó!” kampánya a Baptista Szeretetszolgálat munkáját támogatta. Az adománygyűjtés célja a szeretetszolgálat fenntartásában működő új gyermekhospice ház építése volt.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a rendezvényen arról beszélt, hogy a törökbálinti gyermekhospice házuk, a Tábitha Ház azért jött létre, mert szerették volna, hogy „megdőljön a legyőzhetetlenség, a reménytelenség mítosza azoknál a gyermekeknél és családjuknál, akik azzal küzdenek, ami a legelképzelhetetlenebb és a legnehezebb a világon”.

Úgy fogalmazott: a szeretetszolgálat hittel, reménnyel, szeretettel, gondoskodással és barátsággal megy szembe „a legyőzhetetlen óriással”.

Köszönetet mondott az MTVA-nak és az adakozóknak azért, hogy általuk a szeretetszolgálat reményt tud adni

azoknak, akiktől valójában „mi tanultuk meg, hogy milyen erő és kitartás van bennük”.

Pető Zoltán, az MTVA programkoordinációs igazgatója elmondta, a közmédia minden évben óriási várakozással készül az év legnagyobb karitatív akciójára, és a múlt év az adománygyűjtő akció életében is különleges volt, hiszen nehéz és érzékeny témáról van szó.

Mint mondta, nehéz és nagy feladat volt a közmédia dolgozói számára, hogy mindazt a munkát, amit a Tábitha Házban végeznek, érzékenyen, magas színvonalon mutassák be a nézőknek.

Jelezte:

a tavalyi adománygyűjtő „Jónak lenni jó!” minden eddigi rekordot megdöntve, több mint 520 millió forinttal járult hozzá egy új gyermekhospice ház megépítéséhez.

Siklósi Beatrix, a „Jónak lenni jó!” projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója arról beszélt, hogy az adománygyűjtő akciónak évek óta küldetése, hogy „olyan ablakokat és ajtókat is nyitogasson, amelyek még zárva vannak”, és a gyermekhospice ellátás ilyen téma.

Az életük utolsó szakaszát élő gyermekeket fogadó és ellátó házban folyó munka nehéz téma – fogalmazott, hozzátéve: ennek ellenére sikerült támogatókat szerezni, és a „Jónak lenni jó!” eddigi legsikeresebb kampánya lett a Tábitha Ház támogatása.

Rengetegen segítettek, a kampány első napjaiban már több millió forint gyűlt össze

– jelezte.

Siklósi Beatrix úgy vélte, ha a betegség, a halál témakörét a közösség segítő erején át sikerül az emberek elé tárni, akkor nagyon sokat tudnak tenni az összefogás érdekében.

Támogatói elismerésben részesült Lehel Krisztina, a Tábitha Ház önkéntese, érintett szülő. Elismerést vehetett át a magyar kormány képviseletében Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint a Pro Filii Alapítvány, a Leukémiás Betegekért Alapítvány, a Richter Gedeon Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Wienerberger Zrt., a Fráter Loránd Professzor Alapítvány és a Magyarországi Baptista Egyház képviselője.

A Baptista Szeretetszolgálat támogatói elismerését vehette át MTVA nevében Pető Zoltán, Siklósi Beatrix és Csizmár Edina, a „Jónak lenni jó!” felelős-szerkesztője.

Kiemelt kép: A kampányban résztvevőknek és támogatóknak mondott köszönetet és adott át díjakat a Baptista Szeretetszolgálat (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Ajánljuk még