Az ügyészség honlapján olvasható, hogy a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság folytat eljárást a férfi ellen, aki a gyanú szerint március elején egy Nógrád vármegyei kistelepülésen megszólított két gyalogost, hogy adjanak neki cigarettát, pénzt és kábítószert.
Mivel a megszólítottak nem tettek eleget a a férfi kérésének, ő egyre erőszakosabban követelőzött, fenyegetőzött, melynek hatására végül az egyik megszólított – az egyébként hajléktalan sértett – adott neki 500 forintot. Ekkor a férfi észrevette, hogy több pénz is van a sértettnél, ezért elővette a zsebkését, és azzal fenyegette meg, hogy megöli, ha nem ad neki még pénzt.
A két férfi igyekezett távolodni a támadótól, bementek egy buszmegállóhoz vezető aluljáróba, a gyanúsított azonban ide is követte őket és tovább fenyegette, folyamatosan akadályozta a haladásban a sértettet, aki ezért félelmében további 15 500 forint készpénzt adott át támadójának.
A férfit a rendőrök röviddel a sértett bejelentése után elfogták, és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsították meg. Az ügyészség indítványt tett a büntetett előéletű férfi letartóztatására, amit – az indítvánnyal egyezően – a Salgótarjáni Járásbíróság el is rendelt. A döntés nem végleges.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)