Sulyok Tamás aláírta a Budapest Pride-ot betiltó törvényt

| Szerző: Fügedi Anett
Hatályba lépett az a törvény, amely értelmében a Budapest Pride felvonulás az eddigi formájában nem tartható meg. A jogszabályt kedden fogadta el a parlament, majd Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírásával szerda hajnalban megjelent a Magyar Közlönyben.

Szerda hajnalban megjelent a Magyar Közlönyben az a törvény, amelynek értelmében az eddigi formájában nem lehet többé megtartani a Budapest Pride felvonulást.

Miután Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta, a jogszabály hatályba is lépett.

A törvényjavaslatot hétfőn nyújtotta be a Fidesz a parlament elé, majd kedden el is fogadták a képviselők annak ellenére, hogy a Momentum füstfáklyás tiltakozással próbálta megakasztani az Országgyűlés ülését.

A parlament 136 igen és 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a törvénycsomagot, amely a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény, valamint a gyermekvédelemhez kapcsolódó jogszabályok módosítását tartalmazza. A törvénymódosítást a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták, míg Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Rogán Antal nem volt jelen az ülésen, így nem szavaztak.

Milyen változásokat hoz a törvény?

A hétfőn beterjesztett javaslat lényege, hogy tilos azt a gyűlést megtartani, amely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott tilalmat sérti. A gyámügyi törvény vonatkozó paragrafusa azt tartalmazza: a gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg – olvasható a Magyar Közlönyben.

A törvénymódosítás értelmében a Budapest Pride szervezői és résztvevői szabálysértést követhetnek el, amelyért pénzbírság szabható ki. A bírság összege minimum 6500 forint, maximum 200 ezer forint lehet. A jogszabály kimondja, hogy a bírság nem váltható ki közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással, az így befolyt összeget pedig a gyermekvédelem céljaira kell fordítani. Amennyiben a bírságot 30 napon belül nem fizetik be, az összeget adók módjára fogják behajtani. Előírták továbbá, hogy a rendőrség arcfelismerő technológiát is alkalmazhat a tüntetések és felvonulások résztvevőinek azonosítására.

A jogszabály elfogadása ellen a Momentum felhívására több százan tüntettek kedd délután a Kossuth téren. A demonstráció után a néhány száz fős tömeg átvonult a Jászai Mari térre, ahol a rendőrség útját állta a tüntetőknek, így megakadályozva, hogy felmenjenek a hídra, amit nem sokkal később teljes szélességében elfoglaltak. A jogellenes demonstráció során bűncselekmény gyanújával három férfit fogtak el és állítottak elő a helyszínről.

Kiemelt kép: Sulyok Tamás köztársasági elnök (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ajánljuk még