Orbán Viktor az ünnepélyes díjátadón felidézte, hogy a 21. század európai történelmének egyik legigazságtalanabb drámája zajlott, amikor
Matteo Salvinit azért akarták felelősségre vonni, mert megvédte Európát az illegális migránsoktól.
„Börtön fenyegette azt az államférfit, aki hazáját és Európát védte. Emlékszünk erre, Salvini elnök urat a globalisták üldözték, mert szembe mert szállni velük. Akkor azt mondtuk a gyűlésen az olasz testvéreinknek, hogy Salvini mindazért, amit tesz, nem büntetést, hanem kitüntetést érdemel” – jelentette ki a kormányfő. Kiemelte, hogy az igazság kétszer győzött. Először, amikor felmentette a bíróság. „Kiderült, hogy minden vád hamis volt, politikai célú boszorkányüldözés, most pedig az igazság második felvonásához érkeztünk. Salvini elnök úr megkapja azt a kitüntetést, ami megilleti őt.
A Szentírás azt mondja, a vétkeseket üldözi a baj, az igazaknak pedig szép jutalmuk lesz.
Tiszteletünk és elismerésünk jeléül Salvini elnök úr ma átveheti az európai nemzetek védelmezőinek kijáró Hunyadi-díjat. Fogadja szeretettel, olyan szeretettel, mint ahogy mi adjuk” – mondta a kormányfő, aki az ünnepélyes díjátadón
Hunyadi Jánoshoz, a magyar hadtörténelem egyik leghíresebb alakjához hasonlította Matteo Salvinit,
aki a hadvezérhez hasonlóan hősiesen megvédte Európa határait a külső nyomástól. Hunyadi kiállt a keresztény Európáért és győzött, megállította a szultán csapatait egy olyan ostromban Nándorfehérvárnál, amelynek kimenetele nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsát is meghatározta. Ha akkor Magyarország elesik, megnyílt volna az út Európa belsejébe, német földre, Itáliába, sőt egyenesen Olaszországba is – idézte fel Orbán Viktor, majd kitért arra, hogy Hunyadival vállvetve harcoltak Európa hős nemzeteinek fiai.
„Ott voltak velünk a szerbek, és ott volt velünk egy itáliai harcos szerzetes, akit megőrzött a magyar nemzeti emlékezet. Kapisztrán Szent János, egy elszánt olasz szerzetes, aki fegyverrel harcolt akkor Hunyadi oldalán, és vele együtt győzték le a hódítókat. Mai napig él a szívünkben ez az esemény. Minden délben, szerte Európában ezért szól a harangszó” – mondta, és hozzátette: Európa nem létezhet Olaszország nélkül.
Orbán Viktor beszédében kitért arra is, hogy Magyarország volt az első európai állam, amely megállította az illegális migrációt.
„Emlékeztetem magunkat, hogy Salvini elnök úr munkája nem ért véget. Európát ma soha nem látott tömegek árasztják el. 2015 óta 9 millió illegális migráns érkezett Európába.
Kísérteties az a szám, amit 2015-ben mi a Soros-tervben megismertünk, évente egymillió. A terv nemcsak létezik, hanem működik is. Ha a migránsok egyetlen országot alkotnának, akkor ez lenne ma az Európai Unió 15. legnagyobb országa” – emelte ki. „Mi a szárazföldön állítottuk meg az illegális migrációt Salvini előtt, ő pedig a tengeren. Megvédtük mindketten a nemzeteinket, és ennek meglett az eredménye. Itáliában is és Hungáriában is már patrióták vannak kormányon. Ibéria még várat magára, de remélem Santiago Abascal nem késlekedik túl sokat” – fogalmazott a kormányfő.
A Brüsszelben uralkodó progresszív liberalizmus kora lejárt – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint az Atlanti-óceán túloldalán patrióta átrendeződés zajlik, ahogyan Közép- és Dél-Európában is a patrióták a legerősebb politikai erők. Ezért „a progresszívek Brüsszelbe vették be magukat, ők uralják ma Brüsszelt. Ha ezen nem változtatunk, Európa hamarosan a szemünk láttára hullik majd a darabjaira. Meggyőződésem szerint a brüsszeli liberális elit nem maradhat a helyén. Európának új vezetésre, új patrióta vezetésre van szüksége, amely nem a saját hatalmát építi, hanem a nemzetek Európáját erősíti” – hangsúlyozta, és hozzátette, hogy a Soros-hálózat ügynökeit ki kell zárni az Európai Bizottságból, a korrupt lobbistákat pedig el kell távolítani az Európai Parlamentből. „Arra a takarításra, amit a barátaink most Amerikában végeznek el, szükségünk lesz itt Brüsszelben is” – jelentette ki Orbán Viktor, és feltette a kérdést: mi lett volna, ha Hunyadi inkább feladja és nem harcol, mert ellenfelei ötször annyian voltak, mint a keresztény hadak. „Mi sem adjuk fel csak azért, mert jelen pillanatban Brüsszelben minden fontos pozícióban progresszív liberálisok ülnek. Kiváló harcosok vannak a mi oldalunkon” – jelentette ki, majd Matteo Salvinihez intézte szavait „arra kérlek, fogadd ezt a díjat nemcsak elismerésként, hanem megerősítésként is. Tudnod kell, hogy nem vagy egyedül, az európai nemzetek, a szabadságszerető emberek figyelnek rád, és nagyra becsülik a személyes küzdelmedet.
Bízom benne, hogy ez a díj emlékeztet arra, hogy te nemcsak egy országot, nemcsak a hazádat, hanem egy egész civilizációt védelmezel.
Bízom benne, hogy ez a kitüntetés erőt ad neked a nehéz napokban, mert lesznek még nehéz napok. A csata komoly tétre megy, a nyugati világ lelkéért folyik, de ezért a célért érdemes vállalni a legnehezebb küzdelmet is. Isten óvjon Matteo! Isten óvja Olaszországot! Isten óvja Európát!”
Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) átadja a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Hunyadi János-díját Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettesnek (b) Brüsszelben 2025. március 19-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)