Az állítják a kormány kritikusai, hogy a magyar miniszterelnök a március 15-i beszédében átlépett egy vörös vonalat, amikor „áttelelt poloskákról” beszélt, mivel szerintük ezzel megsértette az ellenzéki választókat. Bár Orbán Viktor azóta egyértelművé tette egy Facebook-bejegyzésében, hogy a poloska jelzőtt a Tisza Párt elnökének címezte, aki lehallgatta a saját feleségét, ha nem tett volna így, akkor nem is hívnák annak a jobboldalon, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője azonban olyannyira felháborodott a kijelentésen, hogy közösségi oldalán arról értekezett, hogy szerinte a kormányfő az ellenzék kiirtására készül, a közelgő választáson pedig már nem is a szavazatokért megy a harc, hanem az életükért.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kétszínűnek nevezte a miniszterelnök szavain megbotránkozó ellenzéki politikusokat és médiumokat, szerinte ugyanis a közbeszéd színvonalát éppen ők rombolták az elmúlt években. De mire is célzott Kocsis Máté? Valóban nem Orbán Viktor kijelentése vert csupán erős hullámokat a közéletben, az ellenzéki oldalon ennél jóval radikálisabb mondatok is elhangzottak a múltban, ezeket vesszük most górcső alá.
Sok a patkány Magyarországon
2019-ben az akkor MSZP-s képviselőként tevékenykedő Bangóné Borbély Ildikó arról beszélt az ATV egyik műsorában, hogy azért nő a Fidesz támogatottsága, mert
„sok a patkány Magyarországon”.
Amikor a műsorvezető visszakérdezett, hogy van-e áthallás a patkányok és a kormánypárt támogatói között, a szocialista politikus nem visszakozott, helyette csupán annyit mondott, hogy a kijelentést mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.
Rémisztő képződmények
2020-ban szintén az ATV-ben ragadtatta magát botrányos kijelentésre egy baloldali politikus. A DK-s Niedermüller Péter a fehér heteroszexuális keresztény embereket rémisztő képződményeknek nevezte egy műsorban. Amikor a sajtó megkereste ez ügyben a Demokratikus Koalíció vezetőségét, hogy lesz-e valamilyen párton belüli következménye Niedermüller megnyilvánulásának, a párt összezárt mögötte és azzal támadt vissza, hogy valójában a jobboldal folytat gyűlöletkeltő és kirekesztő retorikát Magyarországon, a politikusuk pedig csupán erre szerette volna felhívni az emberek figyelmét.
Sötétben tartott, trágyával etetett gombák, ostobák
2021-ben az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjéről, Márki-Zay Péterről került elő egy lakossági fórumon készült felvétel, ahol arról beszélt, hogy amíg az embereket a sötétben tartják és trágyával etetik, mint a gombákat, addig a Fidesz nyeri a választásokat a rezsicsökkentéssel és a „migránsozással”. Amikor pedig később számon kérték rajta a kijelentését, hogy miért hasonlítja az embereket a gombákhoz, az ellenzéki politikus azt nyilatkozta, hogy
csak a legostobább Fidesz-szavazók vehették magukra a kijelentést.
Agyhalott EP-képviselők, büdös szájú hívek, Dunába lökött újságírók
2024-ben sorban érkeztek a botrányosabbnál botrányosabb hangfelvételek Magyar Péterről, akinek vállalhatatlan kijelentéseit ex-barátnője rögzítette. A Vogel Evelin által készítetett hangfelvételeken a Tisza Párt elnöke többek között agyhalottaknak nevezte a saját európai parlamenti képviselőit, amiért nyilatkozni mertek az utasítása ellenére a sajtónak, de híveivel sem bánt éppen kesztyűs kézzel, egy másik beszélgetésük során ugyanis arról panaszkodott az akkori párjának, hogy a rendezvényein vele találkozni kívánó emberek izzadtak és büdös a szájuk, de a vele szemben kritikus újságírókkal szemben egyenes odáig ment, hogy kijelentette:
a Dunába lökné őket.
Utóbbi nyilatkozata még Nagy Attila Tibor politikai elemzőnél is kiverte a biztosítékot, aki Breuer Péter műsorában elfogadhatatlannak nevezte Magyar Péter szavait, és emlékeztetett rá, Magyarországon volt már példa arra, hogy embereket a Dunába lőttek.
(Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila)