Bányai Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője rosszul lett kedden a parlamentben, amikor a Momentum Mozgalom füstgyertyákkal tiltakozott a gyülekezési törvény módosítását célzó javaslat elfogadása ellen. Bányai Gábor megköszönte az aggódó üzeneteket, majd azzal folytatta: azért sem tesz neki jót 5 méterről 3-4 füstgyertya füstje, főleg zárt térben, mert a Covid miatt lélegeztetőgépre került, emiatt pedig szűkebb és gyengébb a légcsöve. „De miattam nem kell aggódni, jobban vagyok. Inkább az az aggasztó, hogy a baloldal milyen erőszakos akciókra képes a parlamentben.”
„De elég gyávák voltak, mert ki is menekültek a maguk okozta káoszból, nem bírták a füstöt”
– írta Bányai Gábor.
Nem sokkal azelőtt, hogy rosszul lett a füsttől, a Momentum füstgyertyás akciójának első perceiben Bányai Gábor egy videót is megosztott Facebook-oldalán.
„Végül is jó emberek, hisz akár lőhettek is volna!!!”
– írta a videóhoz Bányai Gábor.
Kedden fogadta el az Országgyűlés a gyülekezési törvény módosítását célzó javaslatot. Az előterjesztést 136 igen és 27 nem vokssal szavazták meg. A gyülekezési törvény módosítását nemcsak a kormánypárti képviselők, hanem a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták. Az elfogadott javaslat értelmében törvényesen az eddigi formájában nem lehet megtartani a Budapest Pride felvonulást. A Momentum képviselői nem vettek részt a szavazáson, helyette füstgyertyákat eregettek az ülésteremben.
A Momentum füstgyertyás akciójának köszönhetően lett rosszul Bányai Gábor fideszes parlamenti képviselő, aki sürgős orvosi ellátást kapott. „Akcióztak a parlamentben korunk külföldről pénzelt kisbolsevikjai” – így reagált a füstgyertyázásra közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.
„Mi lesz a következő, ti barmok, fel is gyújtjátok az épületet?”
– tette fel a kérdést.
Sorra reagáltak a kormánypárti képviselők a közösségi médiában a Momentum és Hadházy Ákos akciójára. Többen felháborodásuknak adtak hangot, provokációnak és tiszteletlenségnek nevezve a performanszt. „A baloldal akciója nem csupán a parlament több mint százéves történelmének elárulása, hanem egy nettó nemzetellenes cselekmény, merénylet hazánk legfőbb törvényhozó szerve ellen” – Kubatov Gábor a Facebookon.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: A Momentum képviselői színes füstgyertyákkal a kezükben, miután a képviselők 136 igen, 27 nem szavazattal fogadták el a gyülekezési jogról szóló törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő módosítását az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. március 18-án (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)