Jogosítvány nélkül száguldozott, majd a rendőrök elől menekülve letörte a vasúti sorompót

| Szerző: Kertész Ákos
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki vezetői engedély nélkül, korábbi járművezetéstől való eltiltása ellenére ismételten autót vezetett, majd menekülés közben két vasúti sorompót is letört.

A vádirat szerint a 48 éves férfi soha nem szerzett jogosítványt, ennek ellenére rendszeresen vezetett. Korábban több szabálysértési eljárás is indult ellene, végül 2023-ban a bíróság két évre eltiltotta a járművezetéstől, mert eltiltás hatálya alatt is autóba ült – közölte az Ügyészség.hu.

Ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy 2024 augusztusában ismét autóval közlekedjen Győrben a hajnali órákban. A rendőrök igazoltatni akarták, de a férfi nem állt meg, hanem elmenekült. Menekülés közben a város külterületén egy vasúti átjáró piros jelzése és a lecsukott félsorompók ellenére szándékosan behajtott a kereszteződésbe, letörve mindkét sorompót, majd továbbhajtott.

Ugyanebben a hónapban ismét járművet vezetett, amikor a rendőrök ellenőrizni akarták. Ekkor újból menekülni próbált:

egy iskolaudvarra hajtott, ott a focipályára sodródott, majd futva próbált elrejtőzni, de a rendőrök elfogták.

A férfi azonban ezt követően sem hagyott fel a szabályszegéssel: szeptemberben és októberben is igazoltatták, amikor eltiltása ellenére járművet vezetett.

Az ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntettével, valamint a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel vádolja a férfit. A halmazati szabályok figyelembevételével akár négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható rá, emellett az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság ismét tiltsa el a járművezetéstől.

Az ügy érdemi elbírálását várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Kiemelt kép forrása: Ügyészség.hu

Ajánljuk még