Ukrajnának az EU-ban van a helye Cseh Katalin szerint

| Szerző: Juhári Andrea
Három évvel a háború után Ukrajna rosszabb helyzetben van most, mint a konfliktus előtt. Az az uniós politika, ami arról szól, hogy Ukrajnát a végsőkig támogatja az unió, láthatóan nem tartható – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Országgyűlésben napirend előtt.

Cseh Katalin (Momentum) arról beszélt, hogy Orbán Viktor rendszerének a történelem szemétdombján a helye, Ukrajnának pedig az EU-ban. Ez a válaszuk a népszavazásnak hazudott nemzeti konzultációs agymenésre – jelentette ki.

Ők Európa és nem Oroszország pártján állnak, Európa Ukrajnával erősebb lenne és nem gyengébb – hangoztatta, megjegyezve, „mi nem hazudtoljuk meg saját történelmünket”.

Senki nem érdemli meg annyira Európa támogatását, mint Ukrajna

– vélte. Kitért arra is, hogy kárpátaljai a magyarok vezetői kérték az uniós tagság támogatását, de szerinte a kormány „őket is szembeköpte.”

Szerinte hazugság, hogy Ukrajna integrációjába beleroppanna az EU, az ugyanis az uniós GDP 0,1 százalékát érintené, amit a piac, a befektetési lehetőségek ellensúlyoznának, a mérleg tehát mindenképpen pozitív – számolt be az MTI.

Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy reagált: a politikában a nyugalom egy fontos erény, azonban a képviselő annyira hisztérikusan vagdalkozik, hogy az néha már a megértést is nehezíti.

Az államtitkár felidézte, hogy a képviselő egy dicstelen ötéves cikluson van túl az EP-ben, és ezután elfoglalta a jogerősen elítélt Fekete-Győr András parlamenti helyét.

Emlékeztetett, hogy

Cseh Katalin harcosan támogatott mindent, amit a brüsszeli központ elvárt és ami szembement Magyarország érdekeivel,

a magyarok világossá tett véleményével. Ezek között említette a migrációt, az illegális bevándorlók betelepítését Magyarországra, az LMBTQ-propagandát és minden olyan jelentést megszavazott, vagy jegyzett, amely Magyarországot és a magyar kormányt támadta. Kitért a jogállamiság eszméjével való visszaélésre is, amelyet kisstílű politikai zsarolásra és bosszúállásra használtak fel Magyarország ellen.

Kiemelte, három évvel a háború után Ukrajna rosszabb helyzetben van most, mint a konfliktus előtt.

Az az uniós politika, ami arról szól, hogy Ukrajnát a végsőkig támogatja az unió, láthatóan nem tartható.

Úgy akarják áterőltetni az uniós tagságot, hogy az európai embereket eladósítanák. Ez nem reálpolitika és nem szolgálja az európai emberek és az ukránok érdekét sem, az egész problematikát nem lehet úgy leegyszerűsíteni, ahogy a képviselő tette – jegyezte meg.

 

Arató Gergely (DK) arról beszélt, hogy

a most vasárnapi újpesti, angyalföldi választás tétje különösen nagy.

Arról döntenek a választók, hogy engedik-e, a Fidesz elvegye tőlük azt a jogot, hogy kijelöljék ki legyen a képviselőjük. A választás tétjeként jelölte meg azt is, hogy ez utolsó időközi választás, ahol megüzenhetik a választók, „elegük van az Orbán-kormányból, ebből a poloska-rendszerből.” Felidézte, hogy Varju László korábban kétszer is megverte a fideszes ellenfelét. A politikus eddig is minden alkalommal a választói akaratát képviselte és az egyik legszorgalmasabb képviselő volt. Arató Gergely szerint fő kampányígéretüket is Varju Lászlótól lopták, azzal a kórházzal kampányolnak, amiért Varju László mindent megtett. Azzal is vádolta a kormánypártokat, hogy megfosztották a képviselőt mandátumától.

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a DK és a baloldali ellenzéki szegénységi bizonyítványának nevezte, hogy csak egy elítélt képviselőt tudnak elindítani.

A DK folyton csak elítélt képviselőket indít, ennyit ér előttük a bírósági ítélet?

– kérdezte.

Felidézte azt is, hogy Sebián-Petrovszki László bejelentkezett a bírák tüntetéséről és kifejezte szolidaritását.

Döntsék már el, hogy a bíróságokat függetlennek tekintik vagy sem, ha az önök érdekét szolgálják, akkor függetlenek?

Megjegyezte: Varju Lászlóról három különböző bíróság döntött, és a Fidesz nem tehet arról, hogy Varju László megszegte a képviselői esküjét és törvényeket.

Összegzése szerint a DK neve is hazugság és az is, ahogy a bírói függetlenség mellett kiállnak.

Kiemelt kép: Cseh Katalin, a Momentum önkormányzati és európai parlamenti választási eredményváró rendezvényén a La Vida DUNA Rendezvényházban 2024. június 10-én.
(Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Ajánljuk még