Szóvivőként erősíti a Fidesz-frakció munkáját Németh Balázs – írják a Fidesz-frakció Facebook-oldalán. „Szakmai tapasztalata, közéleti tájékozottsága megkérdőjelezhetetlen.”
„Az általunk képviselt értékeknek, a magyar érdekeknek is régóta szószólója, zászlóvivője.”
„Sok sikert kívánunk munkájához!” – írták a Fidesz-frakció bejegyzésében.
A korábbi televíziós újságíró, médiaszakember munkásságával az M1 Híradó hírolvasójaként lehetett találkozni korábban, ugyanakkor közéleti tevékenysége széles körben ismert. Részt vett a 2023-as atlétikai világbajnokság szervezésében is, amiről a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként az M5 Ez itt a kérdés Magyarország a sport hazája című adásában részletesebben is beszélt.
„Nem politizálhattam, egy dolog volt a fókuszban, hogy tökéletes legyen a szervezés. Tehát ha nem szedi össze a szemetet az, akié a terület, kerület, főváros, akárki, akkor én összeszedtem a szemetet a kollégákkal együtt. Ha nem vágta le a gazt és a parlagfüvet, akkor kimentünk és levágtuk azért, hogy azt lássa a sok tízezer ide érkező turista” – mondta Németh Balázs. A tavalyi európai parlamenti választásokat megelőzően pedig Volf-Nagy Tündével közösen moderálta az EP-listavezetők vitáját a Várkert Bazárban, 2024. május 30-án.
Kiemelt kép: Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője, az MTVA korábbi munkatársa (Fotó: Facebook/Fidesz-frakció)