Menczer Tamás az MTI által szemlézett Facebook-bejegyzésben és az ahhoz feltöltött videóban kiemelte: vannak olyan brüsszeli bürokraták, illetve európai politikusok, akik azt mondják, hogy nekik Ukrajna az első, a legfontosabb, de nekünk nem.
Kapcsolódó tartalom
„Nekünk Magyarország a legfontosabb, és ezért azt mondtuk, hogy ez a tagság súlyos veszélyekkel járna. Olyan sokkal, hogy az összeset most itt talán fel se tudom, vagy fel se akarom sorolni” – hangoztatta a kormánypárti politikus.
Menczer Tamás e súlyos veszélyek között említette az agrárpénzek, illetve a kohéziós források Ukrajnába irányítását.„Ezeknek a forrásoknak kampó” – jelentette ki.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években iszonyatos mennyiségű fegyver került Ukrajnába, és nem lehet tudni, hogy azok egy kisebb vagy nagyobb része hol és kinél van.
„A szervezett bűnözés, súlyos kihívás”
– mutatott rá.
Azt is mondta, a magyaroknak tudnak munkahelyet biztosítani, de sok százezer ukránnak nem, és nem is akarnak. Szerinte ezeken túl is lehetne még sorolni a kihívásokat és a veszélyeket.
Kapcsolódó tartalom
„Ezért mondtuk azt, hogy a magyar emberek mondják el a véleményüket, és ezért mondta azt a miniszterelnök, hogy a kormány véleménynyilvánító szavazást indít” – emelte ki a videóban Menczer Tamás.
Kiemelt kép: Menczer Tamás a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán)