Az ügyészség honlapján olvasható, hogy a vádirati tényállás szerint a sértett 2021 tavaszán annak kiderítését kérte a magát magánnyomozónak mondó férfitól, hogy miért nem sikerül annál a győri munkahelynél elhelyezkednie, ahol szeretne, ebben a kérdésben a szálak a volt párjához vezetnek-e.
A férfi a feladatot elvállalva információkat szállított a sértettnek, akinek – valótlanul – titkosszolgálati munkájáról, ügyvédi kapcsolatairól is beszélt,
és tőle a feladat elvégzésével összefüggésben néhány hónap múlva 400 ezer forintot vett át.
2023 év elején a sértett újabb feladat elvégzésével bízta meg a férfit, aggódott egy ismerőséért, vele szeretett volna kapcsolatba lépni. A férfi a feladatot 2 millió forintért vállalta el, mely összeget – a sértett kölcsönfelvétele napján – át is vett a sértettől.
A pénz átvételét követően a férfi egyre ritkábban kereste a sértettet, elismerte neki, hogy a megbízás teljesítését teljesíteni nem tudja, majd elérhetetlenné vált a sértett számára.
A férfi valójában magánnyomozói képesítéssel, tapasztalattal, az általa előadott kapcsolatokkal sosem rendelkezett.
Az ügyészség a bűncselekményt beismerő férfit nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolta meg. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)