Rajtaütöttek a III. kerületi rendőrök egy óbudai férfin, B. Richárdon, aki a gyanú szerint marihuánát értékesített. A 33 éves feltételezett dílernek nemcsak a házában találták meg az erre utaló bizonyítékokat, hanem stílszerűen, kanabisz mintás alsóneműjében is.
A férfi lakásán a rendőrök 40 adag marihuánát, továbbá készpénzt és a kábítószer porciózásához használt mérleget, valamint nejlontasakokat foglalt le.
Az igazságügyivegyész-szakértő a vizsgált növénytörmelékből delta-9-THC-t mutatott ki, ami megerősíti, hogy valóban marihuánáról van szó.
Bár B. Richárd tagadta a vádat, azonban a nyomozók által lefoglalt helyszíni bizonyítékok elegendőek voltak ahhoz, hogy őrizetbe vegyék. A férfi mellett 27 éves élettársát is meghallgatták, akit szintén kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A hatóságok kezdeményezték mindkét fél letartóztatását.
A marihuána bár Magyarországon illegális, mégis sokak számára elérhető, azonban nem mentes a veszélyektől.
A rendszeres használata hosszú távon számos negatív hatással is járhat. Ezek között koncentrációs problémák, gondolkodási és problémamegoldási képességcsökkenés, valamint a torzult érzékelés is szerepelnek, emellett a marihuána fogyasztása szorongáshoz, depresszióhoz, sőt akár skizofrénia kialakulásához is vezethet.
A drogkereskedelem és -fogyasztás elleni harc nemcsak a rendőrség, hanem a társadalom közös felelőssége is. A hatóságok célja, hogy minimalizálják a kábítószer-forgalmazókat.