Ahogy azt néhány hete Orbán Viktor az évértékelő beszédében már bejelentette, a kormánypártok ismét módosítanák az Alaptörvényt. A Fidesz-frakció által benyújtott javaslat garantálná a gyermekvédelmi szabályok megerősítését, a készpénzhasználatot, a nemzeti szuverenitást sértő személyek elleni fellépést, valamint a kábítószerek népszerűsítésének tilalmát is.
Kapcsolódó tartalom
Orbán Viktor nagy bejelentéseket tett, szerinte az idei az áttörés éve lesz
„Ez a fajta bárkit elárul az első kanyarban. Pont a hazáját ne árulná el?” – mondta a kormányfő, aki többek közt azt is bejelentette: a legalább két gyermeket szülő édesanyák életük végéig SZJA-adómentességet kapnak.
Benyújtották az Alaptörvény újabb módosítását – ezek a legfontosabb pontok
A Fidesz-frakció szerdán közölte, hogy az Alaptörvény módosításával a család intézményét, a nemzeti identitást és a készpénzhasználatot is megerősítenék.
A jogszabályi változások szükségességéről Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét kérdezzük az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorának legújabb adásában.
Az adás 20 óra 35 perctől látható a hirado.hu YouTube-csatornáján, ne hagyja ki!