Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Esővel indul, de napsütéssel zárulhat a nap

| Szerző: Kertész Ákos
Délnyugat, nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a csapadékzóna az északkeleti országrészre húzódik, majd délutánra onnan is elvonul.

Délnyugat, nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a csapadékzóna az északkeleti országrészre húzódik, majd délutánra onnan is elvonul. Ezt követően a napsütés mellett a gomolyfelhő-képződésből záporok, zivatarok alakulnak ki, délnyugat felé haladva csökkenő eséllyel – írja a HungaroMet.

Erős, több helyen viharos széllökések kísérik a délnyugati szelet, késő délutántól kezd el veszíteni erejéből a szél. A hőmérséklet csúcsértéke általában 16 és 22 fok között valószínű, az északi határnál hűvösebb is lehet.

Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő. A csapadékgócok megszűnnek, a gomolyfelhők összeesnek, majd nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, főként az ország nyugati felében meg is vastagszik a felhőzet. Hajnalban a nyugati, északnyugati határszélen már eleredhet az eső. Az északi tájakon helyenként pára, köd, rétegfelhőzet is képződhet. A szél tovább veszít erejéből, hajnalban többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +9 fok között valószínű.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/ Mohai Balázs)

Ajánljuk még