Az EP-képviselő azt írta, hogy „nézzük a tényeket”:
- „Tény, hogy a háborút támogató határozat kedd óta teljesen nyilvános volt, és az is, hogy ott szerepelt rajta a neve (Magyar Péternek). Egészen a sajtótájékoztatónkig ezt semmilyen módon nem kifogásolták.
- Lett volna lehetősége a határozat ellen szavazni, de nem tette.
- Tény, hogy a végül elfogadott határozat alapján még több fegyvert küldenének a hadszíntérre, újabb ezermilliárdokat költenének a háborúra, elítélik Magyarország múlt heti vétóját, és a jövőben korlátoznák a békepártiak vétójogát. Ez egy hűségnyilatkozat a háborúnak.
- Ezt szavazta meg a saját EPP-s frakciója, és az EP-s nagykoalíció többi baloldali pártja. Manfred Weberék, azok, akik Magyar Pétert jelölték.
- A jegyzőkönyvek nyilvánosak, reméljük, legalább ezeket nem próbálják meg letagadni.”
„Nincs az a képtelenségig fokozott személyeskedő rágalmazás, amely el tudná fedni ezeket a tényeket. Amit csinálnak, annak Magyarországon nincs támogatottsága. De ami Brüsszelben történik, az már nem marad Brüsszelben, mindenki tudni fog róla” – zárta bejegyzését Dömötör Csaba.
Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője (Fotó: MTI/Purger Tamás)