Március 17-től életbe lép az Orbán Viktor által bejelentett árrés-szabályozás, amely harminc alapvető élelmiszert érint. A kormány a drágulás miatt lép közbe, miután az önkéntes árcsökkentési felhívásra nem kapott megfelelő választ a kereskedelmi láncoktól.
Nagy Márton ezzel kapcsolatban szerdán közösségi oldalán kiemelte:
Az árrés korlátozása az 1 milliárd feletti nettó árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik
A szabályozás értelmében az érintett termékek árrése nem emelkedhet, a 10 százalék feletti haszonkulcsokat pedig 10 százalékra vagy az alá kell csökkenteni. Az intézkedés azokra a kereskedőkre vonatkozik, akik 2023-ban egymilliárd forintnál nagyobb árbevételt értek el.
A kormány számításai szerint az új rendszer 10-15 százalékos árcsökkenést hozhat, az élelmiszer-inflációt pedig 2 százalékponttal csökkentheti. Az intézkedés egyelőre május végéig lesz érvényben, a hatását folyamatosan elemzik.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a kereskedők nem csökkenthetik az érintett termékek készleteit, és szigorú ellenőrzések várhatók. A fogyasztóvédelmi hatóság akár 5 millió forintos bírságot is kiszabhat, súlyos esetben pedig boltok bezárására is sor kerülhet.
Ha a szabályozás nem hozza a várt eredményt, a kormány hosszabbíthatja az intézkedést, sőt akár újabb árstop is bevezethető.











