A közleménybe idézik, hogy februárban az élelmiszeráremelés meghaladta a 7 százalékot, ami jelentős teher a magyar lakosság, különösen a családok és nyugdíjasok számára. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2025 februárjában éves alapon 5,6 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 0,8 százalékkal emelkedtek az árak.
A februári adatok alapján az élelmiszerek 7,1 százalékkal kerültek többe.
A kormány célja, hogy megvédje a családokat és a nyugdíjasokat, így mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza az indokolatlan áremeléseket és csökkentse az alapvető élelmiszerek árát, ugyanis az élelmiszerárak alacsony szinten tartása közös érdek.
A közleményben kiemelték, hogy a kormány három lépésből álló komplex akciótervet dolgozott ki az áremelőkkel szemben, első lépés az önkéntes árcsökkentés, második a haszonkulcsok hatósági korlátozása, végül a harmadik a hatósági árak bevezetése.
Kapcsolódó tartalom
A kormány mindezeken túlmutatóan döntött az online árfigyelő rendszer bővítéséről és a nyugdíjasok áfa visszatérítéséről. A kormány a megfizethető élelmiszerárak, valamint a kiskereskedelmi verseny erősítése érdekében fenntartja és tovább bővíti az online árfigyelő rendszert, melynek segítségével a családok össze tudják hasonlítani, hol a legkedvezőbb bevásárolni.
Az árfigyelő hatékonyságát bizonyította, hogy az indulás utáni első 3 hónap során a kezdeti 62 termékkategóriából 56 termékkategóriában, átlagosan 6,7 százalékkal csökkentek az átlagárak.
Kiemelték, hogy a továbbiakban a nyomon követett termékek listája 100 kategóriára bővülhet, és olyan alapvető élelmiszerek is szerepelnek majd rajta, mint a hal, kávé, tea, rizs, tejszín, marhahús, zsemle és kakaópor. Mindezek mellett
a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság is fokozott figyelemmel ellenőrzi az alapvető élelmiszerek, például a tejtermékek és tojás árképzését,
hogy a verseny tisztaságát és a fogyasztók érdekeit biztosítsák.
A kormány az árnövelőkkel szemben a nyugdíjasokat támogatja, ezért áfa-visszatérítési rendszert vezet be. Ennek köszönhetően a nyugdíjasok egy meghatározott összeghatárig, havi 10-15 ezer forintig az érintett alapvető élelmiszerek, mint a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek vásárlása után a következő havi nyugdíjukkal együtt visszakapják az áfát.
A nyugdíjasok áfa visszatérítése hatékony megoldást jelent, mivel a kedvezmény nem az árnövelőket gazdagítja, hanem közvetlenül a nyugdíjasok zsebébe jut.
Az intézkedés több mint 2,5 millió nyugdíjas számára nyújthat érdemi anyagi segítséget, és hozzájárulhat a fogyasztás további bővüléséhez is – közölte az NGM.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)