A budapesti tömegközlekedésen sajnos nem ritkák az atrocitások és az agresszív utasok, ezért a hatékonyabb biztonsági intézkedésekre régóta szükség lenne. Erre tett ígéretet még tavaly Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltként, amikor a BKK-rendészet létrehozását szorgalmazta. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjeként októberben beterjesztett javaslatát a Fővárosi Közgyűlés végül egyhangúlag elfogadta.
Bár eredetileg egy 200 fős egység felállítása volt a cél, Karácsony Gergely főpolgármester Budapest pénzügyi nehézségeire hivatkozva ezt 75 fős létszámkeretre csökkentette. Az új egység január elsejével a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának részeként kezdte meg működését. A BKK január végén közölte, hogy a rendészet egyelőre csupán 39 fővel látja el feladatát a budapesti járatokon és megállókban. A létszámot azonban fokozatosan szeretnék növelni.
Továbbra is keresik a BKK-rendészeket
Azzal kapcsolatban, hogy a 200 fős egység tervével szemben mostanra miért csak 75 főről van szó, és hogy mi lehet az oka annak, hogy ezt a létszámot sem sikerült még feltölteni, több érintettet is felkerestünk.
A Főpolgármesteri Hivatal a hirado.hu megkeresésére arról tájékoztatott, hogy márciusban a BKK Rendészeti Osztály létszáma 41 közterület-felügyelőből és segédfelügyelőből állt. Mellettük további 6 közterület-felügyelő, 14 BKK-s személy- és vagyonőr, valamint az éjszakai járatok biztosítására 12 további vagyonőr teljesít szolgálatot. Emellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság 6 közrendvédelmi járőrt is biztosít a napi feladatokhoz.
A főváros szerint jelenleg átlagosan 58 fő – közterület-felügyelők, vagyonőrök és rendőrjárőrök – dolgozik a nap 24 órájában a BKK járművein, megállóiban, valamint az azokhoz kapcsolódó aluljárókban és közlekedési csomópontokban. A többség nappal teljesít szolgálatot, míg kisebb létszám éjszaka ügyel a biztonságra. Mint közölték:
a cél továbbra is az, hogy az eredetileg tervezett 75 fős létszámot elérjék, ezért a BKK-rendészet jelenleg is várja az új jelentkezőket.
A középfokú végzettséggel rendelkező közterület-felügyelők alapbére bruttó 348 800 forint, amely a próbaidő alatt bruttó 549 000 forintra emelkedik. A próbaidő leteltével pedig akár bruttó 650 000 forint is elérhető.
A rendőrök segítségére is szükség van a járatokon
A Főpolgármesteri Hivatal azt is hozzátette: az utasok közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a BKK jegyellenőrei közfeladatot ellátó személynek minősülnek, míg a közterület-felügyelők – a BKK-rendészeket is beleértve – hivatalos személynek. A közterület-felügyelők rendőrbottal (tonfával), gázspray-vel és bilinccsel vannak felszerelve, azonban néhány esetben még ez sem elég.
„Januárban a BKK járatain 958 megállóban 406 esetben intézkedtek, közülük kilenc esetben rendőrségi segítségkérés is történt” – tájékoztatták lapunkat. A korábbi ígéretek szerint márciustól a BudapestGO-alkalmazásban arra is lehetőségük lesz az utasoknak, hogy közvetlenül jelentsék, ha kéregetést, ittas személyt vagy atrocitást látnak. A funkció jelenleg még nem elérhető, de heteken belül már használható lesz.
„Várhatóan március végére megvalósul az applikáció fejlesztése és a gyakorlati végrehajtás is. Erről a BKK folyamatosan tájékoztatást ad” – közölték. Baleset vagy veszélyhelyzet esetén – mint az utasrosszullét, vandalizmus, agresszió – továbbra is a 112-t kell hívni.
Vitézy Dávid szerint a BKK-rendészet csendes szabotálása zajlik
A BKK-rendészek létszámgondjaira a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője is reagált. Vitézy Dávid Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a városvezetés munkaerőhiányra panaszkodik, miközben Mártha Imre, a Budapesti Közművek vezérigazgatója teljesen mást mondott a napokban. A politikus szerint a vezérigazgató azzal dicsekedett egy interjúban, hogy a gazdasági lassulás miatt egyáltalán nincs munkaerőhiány.
Vitézy Dávid bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármesternek is üzent:
„Főpolgármester úr, tessék végre beleállni, feltölteni a létszámot, rendesen elindítani a BKK-rendészetet, mert csak így tudunk megfelelően gondoskodni a budapesti utasok biztonságáról!”
Hozzátette, hogy úgy tűnik, hogy „a BKK-rendészet csendes szabotálása zajlik a munkaerő feltöltésének halogatásával – miközben a Fővárosi Közgyűlés a javaslatomra minden szükséges döntést meghozott, pénzt, paripát, fegyvert biztosított”.
Egy másik magyar nagyvárosban már járatseriffek dolgoznak a tömegközlekedésben, ott bevált a lépés
Egy, a BKK-rendészethez hasonló kezdeményezést Miskolcon is bevezettek. Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület–Fidesz–KDNP) polgármester tavaly novemberben jelentette be, hogy elindítják a járatseriffrendszert, amelynek célja, hogy a rendészek vigyázzanak az utasok biztonságára és a tömegközlekedési eszközök tisztaságára. Hollósy András alpolgármester múlt szerdán osztotta meg a közösségi oldalán, hogy a miskolci járatrendőrség sikeresen bevált.
A politikus ezzel összefüggésben számadatokat is közölt nemrég. Ebből kiderült, hogy az elmúlt három hónap alatt 275 rendbontó utast szállítottak le, 32 rendőrségi intézkedés történt, valamint 5 körözött személyt is átadtak a hatóságoknak️.