„Óriási a brüsszeli nyomás, de a rezsicsökkentés marad!” – ezekkel a szavakkal tett közzé egy, a rezsicsökkentést megvédő bejegyzést Facebook-oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök által posztolt diagramon a magyar, a román, a szlovák és a lengyel közüzemi díjak kerülnek bemutatásra, vagyis mennyit kell egy családnak évente átlagosan fizetnie a szolgáltatásokért az említett országokban.
Az adatok szerint míg Magyarországon megközelítőleg 250 ezer forintot fizet egy család egy évben a rezsiért, addig Lengyelországban ez az összeg akár a 900 ezer forintnak megfelelő összeget is elérheti.
Ez azt jelenti, hogy ha nem lenne a rezsicsökkentés, akkor akár 500-600 ezer forinttal többet kellene fizetnie egy évben egy magyar családnak.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője Hódmezővásárhelyen kijelentette, hogy egy „humbug a rezsicsökkentés”.
Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője ezzel kapcsolatban pénteken az M1 Ma reggel című műsorában beszélt arról, hogy a Századvég európai szintű közvélemény-kutatásának eredményei fényében elmondható, hogy az energiaválság előtt Európában azoknak az aránya, akik nem tudták kellőképpen felfűtenie az otthonaikat 5 százalék körül mozgott, ez az arány mostanra 23 százalékra növekedett.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Rosta Tibor)











