Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Az önkormányzatoknak joguk van eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni, közölte Latorcai Csaba

Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.

Latorcai Csaba kiemelte, hogy a kormány lehetőséget kíván biztosítani a települések vezetőinek arra, hogy amennyiben igénylik meghatározhassák azokat az elvárásokat, amelyeket az oda költözőkkel szemben támasztanak. Ezzel biztosítanák, hogy mindenki számára világos legyen, milyen közösségi normák teljesítése mellett lehet egy adott településre költözni.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy

a településekre elsősorban nem, mint közigazgatási egységekre tekintenek, hanem mint közösségekre, amelyek azon dolgoznak, hogy értékeiket megőrizzék, ápolják és továbbadják.

A cél az lenne, hogy az adott település, amely otthont biztosít, az ne csak alvóhely legyen, hanem egy olyan közösség, ahol a családok kiveszik a részüket a közösség életéből.

Jelenleg öt intézkedési javaslat van napirenden, amelyek még módosulhatnak.  Ezek közé tartozik az ingatlanvásárlás tilalma vagy annak feltételhez kötése a nem helyi lakosok számára, az önkormányzat és a helyi lakosok elővásárlási jogának biztosítása, a lakcímlétesítés feltételhez kötése, valamint a magasabb adókulcs meghatározása az első néhány évben. Eldöntendő kérdés az is, hogy mekkora településeknél vezessék be ezeket a javaslatokat – tette hozzá a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A kormány eszközöket biztosít a helyi vezetők számára, azonban

a végső döntéseket az önkormányzatoknak kell meghozniuk

– tette hozzá Latorcai Csaba.

Kósa Lajos, a Fidesz helyi országgyűlési képviselője elmondta, hogy a polgármesterekkel folytatott konzultációk során merült fel az igény arra, hogy a falvak és kisvárosok szabályozhassák a betelepüléseket.

Hangsúlyozta, hogy a most zajló egyeztetések célja, hogy javaslatokat és ötleteket gyűjtsenek a felmerülő problémák kezelésére. Majd hozzátette: nyitottak arra is, hogy akár az Alaptörvényben rögzítsék a különböző településméretekhez igazodó jogokat és lehetőségeket az önkormányzatok számára.

Kiemelt kép: Latorcai Csaba a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára (Fotó:MTI/Vajda János)

Ajánljuk még