Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Cáfolta a főügyészség az óbudai polgármestert, aki szerint több mint 200 nap után most hallgatták ki először

| Szerző: Klusovszki Kíra
Nem felel meg a valóságnak a Kiss László óbudai polgármester közösségi oldalán megjelent azon állítás, miszerint kétszáz napja most először hallgatta ki az ügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kiss László közösségi oldalán az jelent meg, hogy „bár több mint 200 napja lett volna rá az ügyészségnek, csak most hallgatták meg először az ügyében”.

 

A főügyészség azonban közölte, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásban Kiss Lászlót az ügyészség először 2024. augusztus 14-én hallgatta ki gyanúsítottként, aki

kihallgatásakor úgy nyilatkozott, hogy nem kíván vallomást tenni.

A polgármester azonban a letartóztatása tárgyában tartandó ülésen 2024. augusztus 16-án a bíróságon sem kívánt vallomást tenni az ügyész jelenlétében. Ezt követően 2025. február 14-én a letartóztatása meghosszabbításakor a nyomozási bíró előtti ülésen szintén úgy nyilatkozott, hogy az ügyészség kérdéseire nem kíván válaszolni.

Hozzátették, miszerint a a gyanúsított és védője a médiában korábban is olyan tartalmú kijelentést tett, hogy Kiss Lászlót nem hallgatták ki a büntetőeljárás során, ezért az ügyészség a gyanúsítottat 2025. március 4-én ismét megkísérelte kihallgatni, hogy biztosítsa a védekezéshez való jogát.

A gyanúsított azonban a bűncselekményekkel össze nem függő rövid nyilatkozaton túl a vallomástételt megtagadta és úgy nyilatkozott, hogy a kérdésekre továbbra sem válaszol. Az eljárási szabályok szerint a vallomás megtagadásához a terheltnek joga van, ilyen esetben

az ügyészség csak akkor hallgatja ki ismét, ha a gyanúsított jelzi, hogy vallomást kíván tenni vagy az ügyészség újabb gyanúsítást közöl vele.

„Az óbudai polgármester a közösségi médiában tett egyéb állításaival kapcsolatban megjegyzendő, hogy a nyomozás továbbra sem nyilvános része a büntetőeljárásnak” – jelezték meg, majd hozzátették, hogy – „a terhelt véleménynyilvánítási jogát a Központi Nyomozó Főügyészség tiszteletben tartja.”

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást Kiss László III. kerületi polgármester és 17 társa ellen.

A nyomozó főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettével, valamint jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntettével gyanúsítja az óbudai polgármestert.

Kiemelt kép: Kiss László (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ajánljuk még