Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Nagyobb átláthatóságot akar Nagy Márton az önkormányzatoknál, több törvényt is módosítanának

| Szerző: Blazsek Olivér
Egy friss törvénycsomag-tervezet szerint az átlátható helyi önkormányzati gazdálkodás érdekében módosíthatják az államháztartást érintő törvényeket. A javaslatot március 6-áig lehet véleményezni.

Több törvényt is módosítana a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyek az önkormányzatok átlátható gazdálkodását segíthetik – írja a 24. hu a kormány honlapján megjelent tervezet alapján. A változtatások közül a legjelentősebb az, hogy

a tervezet szerint előírnák a megyei jogú városoknak és az összes budapesti önkormányzatnak, hogy a megtakarításaik zömét utalják át a Magyar Államkincstárnak.

Ennek értelmében az önkormányzatoknak az előző évi költségvetésük 5 százalékát meghaladó, és a működéshez nem közvetlenül szükséges összes tartalékukat át kellene utalniuk a Magyar Államkincstárnak.

A március 6-ig véleményezhető tervezet szerint a törvényjavaslat célja a helyi önkormányzatok pénzügyi és gazdasági helyzetét ellenőrző állami intézmények megerősítése. Ezzel összefüggésben kerülnek módosításra az államháztartást érintő törvények is. Ennek értelmében a Nagy Márton vezette tárca a tervezet alapján módosítaná

  • a számvitelről,
  • a Magyarország helyi önkormányzatairól,
  • az államháztartásról,
  • a pénzügyi tranzakciós illetékről,
  • a 2025. évi központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényeket.

Az önkormányzatok és gazdasági társaságaik gazdálkodásának figyelemmel kísérése, a helyben zajló pénzügyi, gazdasági folyamatok nyomon követése – és szükség esetén intézkedés kezdeményezése – kiemelten fontos a települések közszolgáltatási feladatainak biztonságos ellátása érdekében – írják a tervezetben. Bővítenék a költségvetési biztos jogosultságait, valamint megállapításait és jelentéseit az adatvédelmi szabályokkal összhangban a nyilvánosság számára is elérhetővé tennék.

Kiemelt feladatként kezelik az átlátható gazdálkodást, úgy számolnak, hogy a szigorítás 31 milliárd forint megtakarítást jelenthet a költségvetésnek. A kormány később rendeletben állapíthatja meg a részletszabályokat, a törvény ugyanis erre több helyen is felhatalmazza.

Kiemelt kép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még