„Kötcsei házunkban az MVM kikapcsolta a gázt” – oszotta meg a hírt Facebook oldalán Gyurcsány Ferenc.
A DK vezetője elismerte, ő hibázott.
Magyarázatként az elmúlt hónapokban történt költözködést említette, amely során elkevertek egy számlát, és a feltételezhetően kézbesített felszólító leveleket is. „A tartozást 60 nap után se fizettük ki, ezért aztán jött egy szerelő és elzárta a gázcsapot” – írta.
Gyurcsány Ferenc végül gyorsan fizetett, ami után vissza is kapcsolták házában a gázt. Kiemelte, az MVM szabályszerűen viselkedett, továbbá segítőkészek és gyorsak is voltak.
Hozzátette, történetét azért osztotta meg, mert úgy véli, egy fűtetlen lakás ezekben a hetekben bárki más életét alaposan felforgatta volna. „Ha nekem nincs fűtés a lakásomban, az borzasztó. Ha a sok száz milliárdos árbevételű cég két hónappal később kap meg pár tízezer forintot, azt valójában észre se veszi” – magyarázta.
„Nem lehet úgy tenni, hogy ami jogszerű, az feltétlenül igazságos is. Nem igaz, hogy a jogegyenlőség önmagában biztosítja, hogy fair viszonyok legyenek, hiszen másképp fáj pár tízezer forint az MVM-nek és másképp egy családnak” – fejtette ki.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a DK budapesti székházában 2024. június 7-én (Fotó: MTI/Purger Tamás)