Március 1-től változások lépnek életbe a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezeti és működési szabályzatában – derült ki a hivatalos értesítőben megjelent utasításból. Rogán Antal miniszter, Orbán Viktor jóváhagyásával, módosította a kabinetiroda szerkezetét, ami többek között azt jelenti, hogy Havasi Bertalan helyettes államtitkári pozíciója egyelőre nem kerül betöltésre.
Feladatait márciustól Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezető államtitkára veszi át.
Máté János új felelősségi körei közé tartozik a miniszterelnök hivatalos programjairól való tájékoztatás, a sajtókommunikáció koordinálása, a miniszterelnöki interjúk szervezése, valamint az újságírói megkeresések kezelése. Emellett hírfigyelést is végez Orbán Viktor számára.
Máté János szakmai pályafutása során a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd 2013-ban a Miniszterelnökség Külügyi Főosztályán kezdett dolgozni. 2018-ban került át a Miniszterelnöki Kabinetirodához, ahol külpolitikai főosztályvezetőként tevékenykedett, 2022-től pedig államtitkárként irányítja a programirodát.
Az általa felügyelt Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály a továbbiakban felelős lesz a miniszterelnök online kommunikációs felületeinek kezeléséért, a szükséges képi és audiovizuális tartalmak előállításáért, valamint a sajtókapcsolatok fenntartásáért. A főosztály részt vesz a nyilvános sajtóesemények és rendezvények szervezésében, biztosítja a sajtótájékoztatók lebonyolítását, és gondoskodik a közlemények kiadásáról.
Orbán Viktor miniszterelnök és volt sajtófőnöke, Havasi Bertalan (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)Havasi Bertalan ugyan távozott helyettes államtitkári pozíciójából, azonban továbbra is a Miniszterelnöki Kabinetirodán dolgozik, immár miniszterelnöki megbízottként. Új megbízatása 2025. február 15-től érvényes, és a következő időszakban Orbán Viktor közszerepléseinek előkészítésében vesz részt.
A kiemelt képen: Máté János, Havasi Bertalan és Orbán Viktor (Fotó: Facebook/Orbán Viktor)











